2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Tombol az influenzajárvány, és még nem tetőzött

Fej-fej mellett RSV-s és a koronavírusos betegek száma, de az utóbbiak újra növekvőben.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) légúti figyelőszolgálatában résztvevő orvosok jelentéseit követő becslések szerint 2023. 8. hetében, február 20-a és 26-a között már 295 600-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel. Közülük 65 300 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést, mely 11 300-zal több, mint a megelőző héten. Februárban ötödével nőtt az orvosoknál jelentkezők száma, s a hónap első hetéhez képest az utolsó héten a betegek száma 71(!) százalékkal ugrott meg. Egyértelműen tombol tehát a járvány, mely radikális növekszik. Szakemberek szerint márciusban érjük el a csúcsot, de még kérdés, hogy mikor – olvasható az A-Lab Pharma Egészségügyi Monitor posztjában.

Az NNK legújabb tájékoztatása szerint az orvosnál jártak közül február utolsó hetében is több mint 50 százalékban a 14 éven aluli gyermekek voltak túlsúlyban, majdnem negyedrészben a 15–34 éves korú a fiatal felnőttek. 16,6 százalék a 35–59 éves, 7,9 százalék a 60 év felettiek korcsoportjába tartozott.

A 100 ezer lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma Békés (1538), Somogy (1013) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (922) vármegyében volt a legmagasabb, Pest (354), Nógrád (384) és Vas (425) vármegyében a legalacsonyabb. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket Vas kivételével minden területen diagnosztizáltak.

A légúti figyelőszolgálat 24 kórházának adatai alapján a 8. naptári héten kezelésre 315 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés (SARI) miatt. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 70-nél az influenza, 59-nél a Covid–19 vírusa, 43-nál az RSV állt a megbetegedések hátterében. 

Az RSV-pozitív betegek kétharmada 2 éves vagy annál fiatalabb, a Covid–19 fertőzöttek négyötöde 60 éves vagy annál idősebb. Influenza okozta SARI megbetegedést valamennyi korosztályban diagnosztizáltak.

2022. 40. és 2023 8. hete között összesen 2810 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNK Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumban, ahol 488 influenza A és 73 influenza B vírust azonosítottak. 321 embernél Covid–19 fertőzést igazoltak. 324 megbetegedés hátterében az RSV állt. 38 esetben rhinovírus, 19-ben human metapneumovírus, 10-ben parainfluenza vírus, 9-ben adenovírus volt a kórokozó. 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek