2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Megnyílik az első gyermekhospice Pécsett
Megnyílik az első gyermekhospice Pécsett

Megnyílik az első gyermekhospice Pécsett

Megnyílik az első gyermekhospice PécsettMagyarország első gyermekhospice-házát május 19-én adják át Pécsett, az intézmény idén ősszel kezdi meg működését a baranyai megyeszékhelyen – közölte az építtető Szemem Fénye Alapítvány.

Gyura Barbara, a szervezet kuratóriumi elnökének tájékoztatása szerint az ünnepélyes megnyitót a ház névadójának, a gyógyíthatatlan betegségben hat évvel ezelőtt elhunyt Várdai Dóra halálának évfordulóján rendezik, de a Dóri Ház csak ősztől, több eszköz beszerzését és az engedélyezési eljárást követően működhet.

„A mintegy ötvenmillió forintba kerülő Rácvárosi utcai gyermekhospice-ház alapkövét 2009 szeptemberében helyezték el. A beruházás ötletét az adta, hogy Magyarországon évente több száz gyermek hal meg daganatos és krónikus betegségekben. A kórházakon kívül pedig nincs olyan intézmény, ahol nekik és szüleiknek megfelelő szakmai, emocionális háttérrel tudnák biztosítani a méltóságteljes búcsú lehetőségét” – mondta.

Gyura Barbara hozzátette: az első magyar gyermekhospice-házban egyszerre öt gyermeknek lesz lehetősége, hogy utolsó napjait, óráit zavartalanul töltse családja társaságában.

„A Dóri Ház átadása pénz hiányában egy évet csúszott a tervezetthez képest. Az építkezéshez szükséges összeg nagy erőfeszítéseink ellenére azért gyűlt össze nehezen, mert az adakozók nem szívesen támogatnak olyan kezdeményezéseket, ahol már nincs remény, nincs meg a betegek gyógyulásának esélye” – jegyezte meg a kuratóriumi elnök.

Gyura Barbara reményét fejezte ki, hogy az emberek egyre inkább felismerik, hogy gyermekhospice-házra is szükség van, s adójukból támogatják annak minél jobb felszerelését, működtetését.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp