2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Medicina
  • »
  • Koncertet adtak a teljes gégeeltávolításon átesett betegek Miskolcon

Koncertet adtak a teljes gégeeltávolításon átesett betegek Miskolcon

Koncertet adtak a teljes gégeeltávolításon átesett betegek Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban.

A nem mindennapi énekkar tagjai sokat gyakoroltak, ugyanis a teljes gégeeltávolítás után a beszéd készsége is nagy feladat, így az énekes produkció rendkívüli teljesítmény.
Dr. Karosi Tamás, az intézmény Fül – Orr- Gége és Fej – Nyaksebészeti Osztály főorvosa, c. egyetemi docens úgy fogalmazott: „nehezen jut szóhoz, mert nagyon sok rehabilitált és újonnan beszélt teljes gégeeltávolításon átesett beteggel találkozott már – és nagyon pozitívak a visszajelzések -, de megható volt az előadás. Ilyet látni, hogy ezen műtéten átesett betegek nemhogy beszélnek, de koncertet tartanak élvezhető módon; ez párját ritkítja. Magyarországon erre még biztosan nem volt példa, Szlovéniában működik egy betegklub, ahol ezt először megpróbálták” – tette hozzá.
Mint mondta, feladatának tekinti a prevenciót, azaz a daganatos betegségek megelőzését, a korai felismerését, illetve a megfelelő kezelését. Sok esetben ez kifejezetten csonkoló műtéteket jelent, amikor bizonyos funkciók elvesznek. Ez egyebek mellett a beszédképességet is érinti, ami a kommunikációt jelenti.
„A kommunikáció tesz minket emberré. Ha valaki nem tud kommunikálni, elszigetelődik, depressziós lesz, alkoholhoz, gyógyszerekhez fordul és jelentősen lerövidül az élete, vagyis jelentősen romlik az élet minősége” – fejtette ki az osztályvezető főorvos hozzáfűzve, célja a betegek életét végig követve figyelemmel kísérni állapotukat, rehabilitációjukat és javítani kommunikációs készségüket.
A találkozón elhangzott: kiemelkedően magas a gégerákosok száma a megyében. Kialakulását számos rizikófaktor növeli. A megyei központi kórházban minden évben találkozóra várják a betegségen átesetteket és családtagjaikat. Itt a tanácsadás mellett a tapasztalataikat is megoszthatják egymással. A daganatos betegek sorsát a kórház figyelemmel kíséri, évek óta otthont adnak a találkozóknak, ezzel is segítik a gyógyulást és a közösségépítést.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…