2024. 06. 21. péntek

Alajos, Leila
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

„Kazincbarcika egészségügye közös feladatunk!”

Semmelweis-napi ünnepséget tartottak Kazincbarcikán.

A város által szervezett és évek óta hagyományosan megrendezett eseményre a kórházban és az egészségügyi alapellátásban dogozók kaptak meghívást.

 

„Kazincbarcika egészségügye közös feladatunk” – ezt a gondolatot Dr. Héjja Mária, a Debreceni Egyetem Kazincbarcikai Kórházának igazgatója mondta ünnepi köszöntőjének elején. Beszédében felidézte az elmúlt időszak legfontosabb eseményeit, a kórház átalakulásának gyakran rögös folyamatát, mely során „…a mindennapok arról szólnak, hogy hogyan tegyük szebbé és jobbá kórházunkat…”

Dr. Héjja Mária ünnepi beszédét egy szórakoztató műsor követte, a barcikai Jancsó Dóra és partnere Molnár Erik egy rendkívül vidám zenés összeállítással lepte meg az egészségügyben dolgozókat. Műsorukban musical-ek és népszerű Neoton dalok szerepeltek, vastapsot és gyakran egy kis éneklést is kicsalva a közönségből.

A hangulatos programot elismerések átadása követte.

Újszerű elemként a kórházi dolgozók, mint egy-egy szakmacsoport képviselői, külön-külön igazgató asszony tolmácsolása és méltatása mellett vehették át jutalmaikat. Így valamennyi kitüntetett „személyre szabott körítést” kapott, s a színpadon megjelent munkatárs mellett valamennyi – a területen dolgozó – kolléga neve említésre került.

Emellett Semmelweis-nap alkalmából 12 orvos kolléga is elismerést kapott a kazincbarcikai kórház igazgatójától.

A városi ünnepségen nemcsak a kórház munkatársai részesültek elismerésben, hanem az alapellátásban és egyéb területen tevékenykedő egészségügyis  dolgozók – orvosok, védőnők, az asszisztensek, ápolónők, technikai és adminisztratív munkatársak – legkiválóbbjait is jutalmazták.

2011-ben hatan részesültek Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Okleve kitüntető címben, melyet maga a polgármester és Bekő Zsuzsanna egészségügyi szakreferens nyújtottak át.

Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009-ben alapította meg a „Kazincbarcika Város Egészségügyéért” kitüntető díjat.

Ezt az elismerést a grémium a Szakmai Kuratórium javaslata alapján Dr. Fedor István nyugalmazott belgyógyász főorvosnak adományozta.

Főorvos úr nagyon meghatódott az elismerést követően, a KVTV stábjának boldogan sztorizgatott azokról az időkről, amikor Ő kezdte orvosi pályáját. Mint mondta: több mint 80 évet élt, ennek felét Kazincbarcikán, szereti a várost, az itt élő embereket és reméli, hogy még sok szép éve lesz a szobrok és a virágok városában.

Az ünnepség végén a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara dicséretét a  Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft. Tüdőgyógyászati szakellátás és tüdőgondozó dolgozói kapták meg. Az elismerő oklevelet Csopják Judit általános alelnöktől Regeczné Csányi Nikoletta vette át.

Dr. Héjja Mária kórházigazgató az ünnepség kapcsán elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy ez a város és ez a polgármester ily módon is megbecsüli az egészségügyben dolgozókat. Hogy egy külön napon, egy színvonalas városi ünnepség keretében gesztus értékkel jelzi, mennyire tiszteli és elismeri az ezen a nehéz területen tevékenykedők munkáját. Ez kell, hogy erőt adjon a további munkához, és a gyakran erőn felüli vállalásokhoz.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek