2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Kardiológiai vizsgálat teleszkóppal
48702

Kardiológiai vizsgálat teleszkóppal

Mindig lenyűgöz, mire képes húsz óvodás. Például pillanatok alatt be tudnak lakni egy Gellért-hegyi, több emeletes villaépületet. A poroszlói gyerekek egy februári szombat délelőttön érkeztek a Czeizel Intézetbe.

Tavaly decemberben jártam először Poroszlón, a Napsugár oviban a Czeizel Intézet munkatársaival. Úgy döntöttek, azzal segítenek a gyerekeknek, amihez a legjobban értenek: szakembereik szűrővizsgálatok sorát végezték el, hogy minden rendben legyen velük, mire iskolába mennek.

Hogy a gyerekek számára emlékezetes legyen a Budapesten töltött nap, sok más programot is szerveztek számukra. A kicsik játszottak, mesét néztek, rohangáltak, pizzát ettek és sorban álltak az arcfestő meg a lufihajtogató néninél. A nap végén pedig hazavitték a rengeteg könyvet és játékot, amit az intézet páciensei és munkatársai gyűjtöttek össze számukra.

Az óvó nénik elmondása szerint a reggel fél nyolcas indulásnál előfordult némi sírás, a gyerekek kicsit féltek a rájuk váró vizsgálatoktól. Amikor megérkeztem a Czeizel Intézetbe, ennek már nyomát sem láttam. Ahogyan az várható volt, azonnal otthon érezték magukat, játszani kezdtek a hatalmas tárgyalóban. Az asztalokon halmokban álló rengeteg játékot és könyvet a páciensek és munkatársak gyűjtötték össze számukra, ezeket a nap végén mind haza is vitték.

A hallásvizsgálat, a szemészeti, a fogászati, illetve a kardiológiai szűrés nagyjából párhuzamosan zajlott, így időről-időre feltűnt a folyosón egy csapat Batmannek, vagy hercegnőnek kifestett gyerek, akiket megvizsgált a doktor néni, vagy a doktor bácsi.

Nem féltek a fogorvosi széktől, a vizsgálat pedig gyorsan lezajlott, aminek a végén nagyon büszkén távoztak. Mindegyikük kapott ugyanis egy oklevelet, ami igazolja, mennyire bátor volt. Ami ennél is fontosabb: az oklevél mellé matrica is járt. Meg persze fogkefe, fogkrém és fogmosó pohár, amit szintén hazavittek magukkal.

Amikor a kardiológiai vizsgálat előtt megkérdezem őket, mit fognak csinálni velük, izgalmas válaszokat kaptam:

– Itt krémezni fognak meg matricázni.
– Meg simogatászni.
– Meg teleszkóppal meghallgatják a szívünket.

Mindezek után már én sem féltem annyira. Persze akadt, akinek az EKG után erősen fogyni kezdett a bátorsága, pedig a mellkasukra ragasztott dínós matricák (ezekhez csatlakoztatta egy néni a vezetékeket), nagyon menők. Ezt Viktortól tudtam meg, akivel még tavaly Poroszlón, az ovijukban ismerkedtünk össze.

Az EKG után még büszkén magyarázta a barátjának és nekem, hogy semmiség az egész. Később a másik, sötétített helyiségben ülve már kicsit megszeppent. A vizsgálatot végző orvos és asszisztense mindent megpróbált, a kissrác mégis potyogó könnyekkel közölte, hogy ő ezt most nem akarja. Visszamentünk a játszószobába, ahol gyorsan feloldódott. Meg is beszéltük, hogy lesz egy közös titkunk: ha akarja, visszamegyünk és megpróbálja újra, de erről csak mi ketten tudhatunk. Meg az óvó néni. Meg a doktor bácsi, aki mondta is, hogy visszavárja.

Így már megjött a kedve és újra a rendelőbe lépve azonnal meg is mutatta az igazolását arról, hogy ő tulajdonképp nagyon bátor. Annyira, hogy papírt is kapott róla a fogorvos nénitől. A doktor bácsi elismerően bólogatott, majd megmutatta, mi az, amitől egyáltalán nem is kell félni. Viktortól azt is megtudtam, hogy szerinte neki fog a legnagyobbat dobbanni a szíve. A biztonság kedvéért megkért, hogy hívjuk be az óvó nénit is, hogy ő is lássa, milyen bátor. A vizsgálat alatt folyamatosan figyelte az eseményeket, és még akkor sem félt, amikor a vérnyomását mérték. Ezek után feloldozott a titoktartás alól, sőt megkért, hogy mindenki előtt mondjam el, milyen ügyesen viselkedett. Nem esett nehezemre.

Az orvosok és munkatársaik egész nap keményen dolgoztak és munkájuk eredményes volt. Szerencsére a gyerekek döntő többségénél nem találtak problémát, akiknél mégis, azokat tovább irányították a megfelelő szakemberekhez. Így a gyerekek a rengeteg ajándék és bátorságot igazoló irat mellett egy kis dossziéval utaztak haza, benne a szűrővizsgálatok eredményeivel és – amennyiben szükség volt rá – segítséggel a következő lépés megtételéhez.

A poroszlói ovisok szép napot töltöttek a Czeizel Intézetben, a vendéglátók pedig olyan gyerekeknek tették elérhetővé a segítséget, akinek másképp valószínűleg nem nyílt volna erre lehetőségük.

Pásztor Máté

újságíró

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A pajzsmirigy és a depresszió
Előfordulhat, hogy a depresszió mögött a pajzsmirigy megbetegedése áll. ​A depresszió és a pajzsmirigyproblémák közötti kapcsolat egyre inkább a figye…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!