2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Egészségnapot tartott a Miskolc Holding Zrt.

Egészségnapot tartott a Miskolc Holding Zrt.

A Miskolc Holding Zrt. eredményesen pályázott a TÁMOP – 6.1.2/11/1 „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok – lokális színterek” című pályázaton, melynek részeként Egészségnapot szervezett munkatársainak 2012. november 6-án a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban.

A projekt középpontjában az egészségre való nevelés – szemléletformálás, a stressz kezelés, a dohányzás megelőzés, illetve a dohányzásról való leszokás elősegítése áll, melyek egészségfejlesztési programok keretében valósulnak meg.  
A 2013. szeptember 15-ig tartó rendezvénysorozat nyitóprogramja az Egészségnap volt, melyet 2012. november 6-án tartott a Miskolc Holding Zrt. a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban. A „Mozdulj Miskolc” elnevezésű programon mintegy 90 munkatárs vett részt, akik többek között egészségügyi állapotfelmérésen, mentálhigiénés és helyes táplálkozásról szóló előadáson vettek részt.  Az Egészségnapon lehetőség volt jógázni, zumbázni, asztaliteniszezni, sőt még úszni is. A programot a T-Dance tánccsoport előadása, valamint a népszerűségnek örvendő sportvetélkedő díjkiosztója zárta.
Az Egészségprogram célja az egészséges életmódhoz szükséges tudás és készségek megszerzésének támogatás, ezért a Miskolc Holding Zrt. dolgozói a 2013. szeptember 15-ig tartó projekt részeként térítésmentesen járhatnak egy fitneszterembe.
A Miskolc Holding Zrt. a tervek szerint 2013 májusában Egészséghetet, szeptemberben pedig a záró rendezvényt tarja, amelyen a dohányzás megelőzése és a dohányzásról való leszokást támogató programok kerülnek előtérbe.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp