2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Miskolcra érkezik a Richter Egészségváros

Június 26-án a miskolci Szent István tér ad otthont a Richter Egészségvárosnak. Az egészségtudatosságot és a betegségmegelőzést népszerűsítő rendezvénysorozat lehetőséget biztosít arra, hogy ingyen, előzetes időpont egyeztetése nélkül vegyenek részt a helyi lakosok egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon.

A részvétellel ugyanakkor nemcsak a saját egészségükért tehetnek az eseményre látogatók, de a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat is támogathatják. Hiszen minden szűrésért, tanácsadásért, meghallgatott előadásért 300 forint értékű adományponttal bővül a Richter Gedeon Nyrt. által felajánlott, megemelt összegű 3.500.000 forintos alapadomány. A lakosság aktivitásán múlik, sikerül-e elérni a nap végén a kitűzött adománycélt: a C-íves sebészeti képerősítő beszerzését.

A szervezők több mint 30 sátorban ingyenes szűrésekkel, egészségügyi tanácsadásokkal és ismeretterjesztő előadásokkal várják a fiatalokat, felnőtteket és időseket egyaránt. „Felelős magyar gyógyszergyártóként a Richter Gedeon Nyrt. számára kiemelten fontos a társadalmi szerepvállalás, a magyar egészségügy támogatása. Ennek szellemiségében indítottuk útjára 2009-ben a Richter Egészségvárost, melynek Miskolc lesz június 26-án a 81. állomása. A programsorozat minden alkalommal bizonyítja, hogy hiánypótló szerepe van az egészségtudatosságra nevelésben, és a helyi egészségügyi intézmények támogatásában. Ezt támasztja alá, hogy az eddigi eseményeken összesen több mint 189 ezren vettek részt az ingyenes szűréseken, tanácsadásokon, melynek köszönhetően az eddig résztvevő 80 egészségügyi intézmény összesen több mint 407 millió forint támogatást kapott vállalatunktól” – nyilatkozta Csaba Lajos János, a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok osztály osztályvezető-helyettese.

Veres Pál, Miskolc polgármestere a következőképpen nyilatkozott a Richter Egészségváros programról: „Egészséget nem lehet pénzen venni, mégis általában csak akkor tudatosul bennünk, mennyire természetesnek vesszük azt, ha minden rendben van a testünkkel, lelkünkkel, szervezetünkkel, amikor valamilyen megbetegedés, vagy mondjuk egy világjárvány miatt szembesülünk azzal, mennyire törékeny az emberélet, mekkora segítség lehet, ha az immunrendszerünket nem hirtelen, egyik pillanatról a másikra próbáljuk felerősíteni. Felelősek vagyunk, felelősséggel tartozunk nemcsak másokért, hanem magunkért, a saját egészségünkért is. Ez a kezdeményezés pedig éppen erre, az egészségtudatosságra, a felelősségteljes életre ösztönöz. És talán az is legalább ilyen fontos, hogy ne csak akkor tisztelegjünk az egészségügyben dolgozók munkája előtt, ne csak akkor próbáljuk segíteni a kórházakat, amikor ők az életünkért harcolnak utolsó erejükig egy világjárvány tombolása közben, hanem „békeidőben” is. Én azt hiszem, megérdemlik, és ebben a tekintetben is példamutató ez a kezdeményezés.”

„Úgy gondolom, ma Magyarországon az egészségtudatos magatartást a felnőttek körében el kell adni, ugyanúgy, mint bármilyen más terméket. A Richter Egészségváros főbb üzenetei: a magas szakmai színvonal, a széles körű elérhetőség, a szűrővizsgálatok széles tárháza, és a családok elérése. Azt gondolom, valamennyi cél egyszerre hétköznapi és nemes.” – fejtette ki Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

 

Ingyenes szűrések és tanácsadások

A szűrések, tanácsadások és előadások mellett ingyenesen elérhető számtalan szűrés – mint például prosztataszűrés (PSA), csontritkulásszűrés, koleszterinszint- és vérnyomásmérés, szív- és érrendszeri kockázatokhoz kapcsolódó felmérés, érszűkület-vizsgálat, neuropátiaszűrés cukorbetegeknek. Valamint minden korosztály számára fontos egészségügyi tanácsadások vehetők igénybe nőgyógyászati témákban (fogamzásgátlás, változókor, kismama-tanácsadás, meddőség, mell-önvizsgálat), memóriazavarok, szorongás, depresszióval kapcsolatos kérdésekben, vagy akár gyógyszerészeti témákban is. A gyógytorna sátorban az óránként induló foglalkozások mellett egész napos tanácsadással segítenek a szakemberek.

Ezen kívül külön tanácsadással készülnek a szívelégtelenségben szenvedőknek. A szív- és érrendszeri problémákkal küzdők számára kiemelten fontos, hogy hiteles és megbízható forrásból értesüljenek azokról az információkról, melyek akár az életüket is megmenthetik. A szívelégtelenség tanácsadáson hasznos és a mindennapokba is könnyedén beépíthető életmódtanácsokkal várják az érdeklődőket.

„A program pozitívumaként még feltétlenül kiemelendő, hogy a szűrések, tanácsadások a helyi egészségügyi intézetek szakembereivel valósul meg, így a lakosok a vizsgálatok során, a tanácsadásokon folytatott személyes beszélgetésekben, az előadások által megismerhetik az intézmények szakembereit is” – tette hozzá Csaba Lajos János.

Tartalmas egészségprogramok mindenkinek

A Richter a Nőkért sátorban olyan nagy érdeklődésre számot tartó témákkal találkozhatnak az érdeklődők, mint az alkalmazkodókészség a változások megélése, Szily Nóra közismert pszichológus szakembernek köszönhetően. Zsiros László Róbert tudománykommunikációs szakember, tréner a mindennapi élet környezettudatos lehetőségeiről tart előadást. Jaksity Kata közéleti személyiség, aki a civil társadalomban is fontos kezdeményezések elindítója, kiemelten az egészségtudatosság fontosságáról, a lelki egyensúly megőrzéséről tart motivációs előadásokat. Béres Alexandra, fitnesz Európa- és világbajnokunk pedig az egészséges testképről, az egészséges életvitelhez vezető útról és a lehetséges elakadásokról fog mesélni, hasznos tanácsokkal és tippekkel kiegészítve.

Az Agora sátorban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház szakemberei sokszínű előadásokkal várják a helyszínre látogatókat. Olyan témákat boncolgatnak, melyek hasznos információval szolgálnak az egészségtudatos mindennapokhoz és a preventív szemlélet kialakításához. Szó lesz többek között a csontritkulás megelőzéséről és kezeléséről, a memória működéséről, illetve a lelki egészség fontosságáról is.

Szintén az Agora sátorban vetítik 14:00-tól a Richter Gedeon életéről szóló Nem tűntem el című dokumentum játékfilmet is, melynek főszerepében Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész látható. A vetítés előtt, 13 órától Rudolf Péterrel Radványi Dorottya fog beszélgetni a karrier és az egészségtudatosság harmóniájáról.

 

Online pontgyűjtés 2021-ben is

A Richter idén is gondoskodik arról, hogy azok is részesei lehetnek az eseménynek, akik nem tudnak a helyszínre látogatni, személyesen részt venni az Egészségvároson. A Richter Egészségváros – Miskolc hivatalos Facebook eseményen szinte folyamatosan követhetők élőben az egészségmegőrzéshez kapcsolódó beszélgetések és előadások.

Így azoknak is tehetnek a saját egészségük megőrzéséért, akik nem tudnak kijönni a Szent István térre. Illetve az előadások aktív követésével a kórháznak szánt alapadomány összegét is gyarapíthatják, hiszen a virtuális pontok is 300-300 forinttal növelik a nap végén
a 3.500.000 forint értékű alapadomány összegét.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek