2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Életmód » Beilleszkedés a közösségbe – így tudjuk támogatni a gyermeket

Beilleszkedés a közösségbe – így tudjuk támogatni a gyermeket

Túl vagyunk a szeptemberen, de igazából az egész őszi időszak sok család számára nagy
kihívás. Akár az első óvodai napokról van szó, akár az iskolába lépésről, vagy csupán a
nyári vakációról való visszatérésről, ez mindenképpen egy komoly váltás a gyerekek
számára.

A környezetváltozást és az ismeretlen helyzeteket sok gyermek nehezebben éli
meg. Az új pedagógusok és társak, valamint az új elvárásokhoz való alkalmazkodás pedig a
változásokhoz könnyebben alkalmazkodó gyerekeknek is kihívást jelenthetnek. Ezek a
stresszfaktorok befolyásolhatják a gyermek érzelmi állapotát. Vannak gyerekek, akik
csendesebbé, visszahúzódóbbá, szorongóbbá válnak egy időre, míg mások nagyon is nagy
hangot adnak nehézségeiknek, indulataiknak, bizonytalanságuknak.
Abban, hogy mindez zökkenőmentesen menjen, a szülőknek is fontos szerepe van, akkor is,
ha mindazt, amit előzetesen megtehettek, már megtették. Az ő segítségükkel a
beilleszkedési folyamat simábban és pozitívabb élményekkel járhat.
„Az első és legfontosabb dolog az, hogy észrevegyük, és elfogadjuk a gyerek aktuális
érzéseit” – kezdi Pollák Éva,  szakmai vezető.

– „Az érzelmekkel való kapcsolat és az empátia ugyanis kulcsfontosságú az érzelmi biztonság
megteremtésében. A következő lépés pedig az, hogy segítünk a gyereknek megismerni az
új közösséget és mindazt, amit magával hozhat. Próbáljunk meg nekik lehetőséget
biztosítani például arra, hogy részt vegyenek különböző tevékenységekben, az iskolán kívül
is időt töltsenek az új barátokkal, ezzel fejlesztve a társas készségeket. Segítsünk, hogy
képes legyen felismerni és elfogadni a hasonlóságokat és a különbségeket a családban és
az iskolai közösségben egyaránt.”
A pszichológus hangsúlyozza, hogy mennyire fontos szerepe van a közösségnek és a
szülőknek abban is, hogy nehézségek, konfliktusok esetén támogató és biztonságos
környezetet teremtsenek a gyerekek számára. Abban a világban, ahol társadalmi szinten a
tökéletességre törekszünk, nagyon fontos képviselnünk a gyerekek felé, hogy saját
tökéletlenségünk és érzékenységünk felvállalása áll minden bátor tettünk hátterében.
„Ha ugyanis azon remegünk belül, hogy a másik mit fog szólni, kifelé figyelünk, nem befelé,
így aztán nem is leszünk képesek bátran megmutatkozni” – mondja Pollák Éva. – „ Ez,
mármint önmagunk bátor felvállalása pedig a barátkozás, az emberi kapcsolódás alapja.
Tehát, bátorítsuk a gyerekeket arra, hogy beszéljenek az érzéseikről, és mutassunk ebben
példát nekik.”
Az új környezetbe való beilleszkedés során a gyerek önértékelése is változhat. Ha pozitív
visszajelzéseket kap, akkor nőhet az önbizalma, de ha nehezen boldogul az új helyzetben,
akár csökkenhet is a magába vetett hite. Épp ezért fontos, hogy a pedagógusok és szülők
pozitív visszajelzéseket és támogatást nyújtsanak a gyereknek az alkalmazkodási
folyamatban.
Íme, néhány egyszerű praktikus tipp, amely segíthet a gyermeknek a stressz és az
idegesség leküzdésében!

· segíthet egy kis tárgy, kabala, amit készíthetünk közösen, vagy meglepetésként
is odaadhatjuk, jelezve, hogy ennek szerepe, hogy bátorságot adjon és mindig
eszébe jussanak az otthon hallott bátorító szavak.
· olvassunk témába vágó könyveket, amelyek óvodáról vagy iskoláról szólnak,
például Finy Petra: Az ovi-ügy v. Iskolások kézikönyve, Vadadi Adrienn: Leszel a
padtársam? vagy bármelyik ovis könyv, a Bori-sorozat kapcsolódó részei. A
mesék segítenek feldolgozni az éppen aktuális helyzeteket.
· hagyjunk időt a gyereknek, hogy a saját tempójában, saját módján ossza meg
velünk, legyen ez akár játék vagy esti mese közben. A beszélgetés és a közös
játék is segít az élmények feldolgozásában, a feszültség levezetésében.
· kisiskolás gyermekek számára keressünk egy csoportos foglalkozást, a
szorongás oldására, mint például a Parapukkasztó.

És persze mindennek ellenére elérkezhet egy olyan pont, amikor ki lehet mondani, hogy
nem sikerült a beilleszkedés.
„Nagyon fontos, hogy sose első felindultságunkban kezdjük el kezelni ezt az ügyet” –
javasolja Pollák Éva. – „A legjobb, amit tehetünk, hogy konzultálunk a pedagógussal és
közösen próbáljuk megtalálni a megoldási stratégiát. Ha pedig nagyon erős elutasítást
érzünk akár az ő, akár a többi gyerek, akár a szülők részéről, akkor érdemes elgondolkodni
az osztály- vagy iskolaváltáson. A cél közös: a pedagógus is és mi szülők is azt szeretnénk,
hogy gyerekünk megtalálja saját társaságát az osztályban, hiszen kiegyensúlyozott
gyerekek társaságában a tanítás is sokkal hatékonyabb lehet.”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp