q A wellness jótékony hatásairól - Royalmagazin.hu

2024. 05. 28. kedd

Emil, Csanád
1 EUR 383 HUF
1 GBP 450 HUF

A wellness jótékony hatásairól

A wellness egy olyan idegen szó, aminek precíz magyar megfelelője nincs, leginkább csak körülírni lehet a jelentését. Két angol kifejezés összevonásával keletkezett: az angol well-being, azaz jó közérzet, valamint a fitness, azaz jó kondíció kifejezésből. A wellness tudatos életvezetést jelent, egyben testi és lelki egészséget.

A wellness szót az utóbbi évtizedben főként az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő pihentető üdülések kapcsán szoktuk használni. Az olyan hoteleket szokás ezzel a szóval illetni, ahol van lehetőség szaunázni, fürdőzni is. Akár házi wellnessrészleget is kialakíthatunk, érdemes körülnézni a Skandimánia kültéri szaunaházak, hordó szaunák és szauna buszok, Igloo szaunák, és a modern, Qube szaunák kínálatában.

Nem egy újkori hóbortról van szó

Sokan úgy hiszik, a wellness a modernkori emberek hóbortja, ám valójában ez távol áll az igazságtól. Már az ókori rómaiak is szerettek gyógyfürdőkbe járni. A mai napig az Aquincumban nem kevesebb, mint huszonnégy fürdőt tártak már fel a régészek.

S hogy miért szerettek meleg vízben fürdőzni a rómaiak? Azért, mert így nagyon hatékonyan lehet pihenni, relaxálni, az ember könnyen vissza tudja nyerni a lelki egyensúlyát. Magyarországon számos gyógy- és termálfürdő található, így aki szeretne megszabadulni a stressztől, annak olykor érdemes ellátogatnia ezekbe a létesítményekbe.

Mi mindenre jó a pihentető üdülés?

A wellnesshotelekben általában többféle szauna is elérhető. A legnépszerűbb a klasszikus finn, de a legtöbb helyen van aroma- és infraszauna is. Ezek helyes használata erősíti az immunrendszert, és jótékony hatással van a keringési rendszerre is. Kevésbé ismert tény, hogy még a bőr fitten tartását is elősegítheti a szaunázás.

Egy szaunaszeánszot vagy dézsafürdőzést követően sokkal alacsonyabb lesz az ember stressz-szintje. A test megpihen, az elme pedig kitisztul. A szaunázás és a fürdőzés alapvetően egy társas elfoglaltság, így a szociális élet erősítésére is alkalmas ez a tevékenység.

A pihentető üdülés során a hormonrendszerünk is pozitív változásokon mehet keresztül. A szaunázás azonban nem való mindenkinek: aki szívproblémákkal vagy keringési rendellenességekkel küzd, jobb, ha konzultál előbb az orvosával, mielőtt szaunázni menne vagy termálvizes fürdőben lazulna.

Ezeket a szabályokat érdemes betartani

A lehető legpozitívabb hatás elérése érdekében célszerű néhány alapvető szabályt betartani a wellness üdülések során. Ha szaunázni megyünk, a papucsunkat hagyjuk a szaunán kívül. Fürdőruha helyett jobb szaunatörölközőt használni, a padra pedig minden esetben terítsünk száraz lepedőt vagy törölközőt. Mivel a szaunába pihenni, relaxálni mennek az emberek, így inkább érdemes halk beszélgetést folytatni, vagy csendben élvezni azt, ahogy a nyugalom úrrá lesz a testen.

A szaunába száraz testtel kell belépni, kilépést követően pedig minden esetben le kell zuhanyozni. A lehűlésre annyi időt érdemes szánni, amennyit a szaunában töltöttünk. Folyadékpótlás céljából javasolt vizet vagy teát fogyasztani./X/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek