2024. 10. 11. péntek

Brigitta
1 EUR 401 HUF
1 GBP 479 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » 5+1 érdekesség, amit biztos nem tudtál a kecsketejről

5+1 érdekesség, amit biztos nem tudtál a kecsketejről

A tejről az esetek nagy többségében a tehéntej jut eszünkbe, pedig a kecsketej jótékony hatásai régóta ismertek, gyakran javasolták például az abból készült tápszereket az anyatej kiegészítéseként, amennyiben az nem bizonyult elegendőnek a baba számára. Ám nem ez az egyetlen, a kecsketejjel kapcsolatos tény, amit kevésbé ismerünk – és még egy tévhitet is eloszlatunk!

1.Tejét ősidők óta hasznosítjákA kecske az egyik legkorábban háziasított állat, erre a tényre számos lelet utal, főként a mai Irak területéről. A kecsketej, valamint az abból készült termékek, például sajtok már az ókori Egyiptomban is nagy jelentőséggel bírtak, a fáraók sírkamrájába is helyeztek belőle. A  20. század vége felé, valamint a 21. század elején jelentősége újra előtérbe került, ugyanis számos kutatás igazolta tejének jó minőségét, könnyebb emészthetőségét és szerepét bizonyos „modernkori” betegségek kialakulásánál, mint például az allergiák. Ebből kifolyólag jelenleg a világon a legnagyobb mennyiségben fogyasztják.

2.Könnyebben emészthető

A kecsketej, az anyatejhez hasonló módon, apokrin mirigyekben termelődik, aminek köszönhetően fehérje összetétele jobb, kedvezőbb a tehéntejénél, és kevésbé okoz nyáktermelést a gyomorban valamint a bélrendszerben. A kecsketej a gyomorba érkezve a pepszin hatására megalvad. A tehéntej – összetételéből és jellegéből adódóan – nagy pelyhekben alvad, míg a kecsketej kisebb pelyhekben. Az alvadék tehéntej esetében keményebb, nehezebben emészthető, míg a kecsketej esetében lágyabb, porózusabb szerkezetű, mint a tehéntejé, ezért nem csak gyorsabb és könnyebb emésztést eredményez az emberi gyomorban (főleg babáknál, akiknek még nem annyira savas a gyomra), de megakadályozza a különböző emésztéssel kapcsolatos problémákat is, mint amilyenek a görcsök, bélgáz képződése stb.

3.Édes kísértés

A kecsketej a tehéntejnél enyhén édesebb, lágyabb, tejszínesebb ízű. Benne a zsírcseppek kisebbek, és egyenletesebben oszlanak el, nem gyűlnek össze a tetején, szemben a tehéntejjel, így homogenizálásra sincs szükség.

4.Egészségben betöltött szerepe

 A kecsketej alacsonyabb αs1-kazein szintje miatt, segít csökkenteni a tejfehérje-allergia kialakulásának esélyét. Amennyiben a kecskét parlagfüves legelőn tartják, akkor a lelegelt parlagfű allergén anyagaira ellenanyag képződik a kecske vérében, ami a tejében is megjelenik. Az újabb kutatások szerint, éppen ezért a parlagfű-allergiát a szokásos medicinák helyett jól lehet kezelni kecsketejjel. A népgyógyászat számos betegség gyógyításában is használta a kecsketejet. A világ több részén az antibiotikumok felfedezése előtt a TBC gyógyításának fontos eszköze a kecsketejkúra volt.

5.Csecsemőtápszernek tökéletes

A kecsketej számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik, így fehérje és zsírtartalma miatt könnyebben emészthető, kedvezőbb prebiotikus hatáshoz vezet, mint a tehéntejalapú tápszerek. Az az αs1-kazein tartalma alacsonyabb, és kevésbé allergizál, megfelelő vas- és folsavpótlással együtt emellett kedvezőbb antioxidáns-profillal rendelkeznek, mint a hagyományos tápszerek. Klinikai vizsgálatok alapján a kecsketejalapú tápszerek mind anyatej-helyettesítő, mind pedig anyatejkiegészítő formában megfelelnek az európai direktívának, és megfelelő súly, hossz, testtömegindex, fejkörfogat növekedést eredményeznek.

A kecsketej megfelelő formában feldolgozva, csecsemőtápszerként biztonságosan adható és sikeresen helyettesítheti a tehéntejet olyan babák étrendjében, akik allergiásak a tehéntejre.

+1. Tévhit a kecsketej alapú tápszerről

Tévhit azonban, hogy a kecsketej alapú tápszerek vashiányos vérszegénység kialakulásához vezetnének, ami az egyik legfontosabb népegészségügyi probléma mind a mai napig. A kecsketejnek magasabb a zsírsav tartalma, és vasban is gazdagabb. Ugyanakkor folsav és B12 vitamin tartalma alacsonyabb, ezért ezek pótlása szükséges kizárólagos fogyasztása esetén. Állatkísérletes adatok alapján, a folsavval kiegészített kecsketej csökkenti a vastúlterhelésből adódó hepatotoxicitás lehetőségét, és fokozott antioxidáns védelmet jelent.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Kemény Lili a 10. Margó-díjas
Nem című regényével Kemény Lili nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján a…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp