2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » 50 év felett a vastagbélrák bárkinél előfordulhat
royal_magazin_PNG

50 év felett a vastagbélrák bárkinél előfordulhat

Növekedhet a vastagbélrákban elhunytak száma, mivel az elmúlt két évben, a pandémia miatt elmaradtak a szükséges rákszűrő vizsgálatok. 50 év felett mindenkinek ajánlott a kolonoszkópiás vastagbélrákszűrés.

 

10 ezer rákbeteg tűnt el az egészségügyi rendszerből

A világjárvány idején a legtöbb országban – így Magyarországon is – leálltak a különböző egészségügyi szűrőprogramok, beleértve a COVID-fertőzés veszélyével járó vastagbélrákszűrést is. Ennek várható hatásáról Dr. Sike Róbert, az Affidea Gasztroenterológiai Központ vezetője, gasztroenterológus elmondta: „A COVID rákellátásra gyakorolt hatása jól látható a 2020-as regisztrált rákbetegek számából is. 2020-ban ugyanis 10.000 fővel kevesebb rákbeteget vettek nyilvántartásba, mint átlagosan a korábbi években.[1] Ez nem azt jelenti, hogy kevesebb embert érintettek volna a daganatos betegségek, hanem egyszerűen nem kerültek be az ellátó rendszerbe. Szinte az összes vastagbélrákszűrő vizsgálat elmaradt az elmúlt két évben, így a korai stádiumú daganatos betegségek felismerése nem történt meg. Várhatóan az elkövetkező években emelkedni fog a súlyos állapotú betegek száma, akiknek az életét meg lehetett volna menteni, ha időben felismerjük a rák jelenlétét vagy az azt megelőző állapotot.”

 

A kolonoszkópia 90%-os biztonsággal szűri a vastagbélrákot

Az idei esztendőben újraindult a kétlépcsős Nemzeti Vastagbélrákszűrő Program, amelyben az 50-70 éves lakosságnál végeznek első lépésben székletvértesztet. A teszten „nem negatív” eredményt produkáló pácienseket ezután második lépcsőben vastagbéltükrözésre küldik, ahol megállapítják a tápcsatornában előforduló vérzés okát. A székletvérteszt körülbelül 16%-os biztonsággal jelzi a vastagbélrák jelenlétét a szervezetben. Ennél jóval biztosabb, 90% feletti eredményt ad az endoszkópos vizsgálat, az egylépcsőben történő szűrés keretében végzett kolonoszkópia. Dr. Sike Róbert kiemelte: „A kolonoszkópia előnye nem csak az, hogy a vastagbél rosszindulatú daganatos elváltozásait igen nagy arányban sikerül felfedezni, de egyúttal mintavétel is történhet, illetve a daganatgyanús polipok a vizsgálat során eltávolíthatók.”

 

50 év felett ajánlott vastagbélrákszűrést végeztetni

Az 50 év feletti korosztály saját felelőssége, hogy részt vesz-e bármilyen vastagbálrákszűrésen. Egy korábbi pilot program azt mutatta, hogy a székletvér-tesztet körülbelül a háziorvosok által behívott páciensek alig fele vette igénybe, a „nem negatív” eredményt kapó résztvevők 90%-a ment el a második lépésben javasolt vastagbéltükrözésre.[2] „Fontos lenne, hogy az 50 év felettiek tisztába legyenek a vastagbélrákszűrés jelentőségével. Ez a harmadik leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség, és a második leggyakoribb daganatos halálok Magyarországon, mely több ezer ember halálát okozza minden évben. A vastagbéltükrözés 5-10 évente mindenkinek ajánlott 50 év felett, azoknak a pácienseknek pedig gyakrabban, akiknek a családjában már előfordult a betegség. A vizsgálat altatásban is elvégezhető, így nem jelent fájdalmat vagy kényelmetlenséget a pácienseknek. A pandémia után most mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy a korábban elhanyagolt szűréseket elvégeztesse. Érdemes olyan egészségügyi központot választani, ahol nemcsak a kolonoszkópiát végzik el, de végig kísérik a beteget a teljes folyamaton a laborvizsgálatoktól kezdve egészen a béltisztításig, majd aneszteziológiát is biztosítanak az altatásban végzett endoszkópos vizsgálathoz.” – emelte ki az Affidea Gasztroenterológiai Központ vezetője.

[1] https://www.ksh.hu/stadat_files/ege/hu/ege0025.html

[2] https://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/24092/horvathne-kives-zsuzsanna-tezis-hun-2021.pdf?sequence=2&isAllowed=y

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!