2023. 02. 7. kedd

Rómeó, Tódór
1 EUR 391 HUF
1 GBP 438 HUF

Cukorbetegség és neuropátia

Vegetatív idegrendszeri károsodások

Tíz cukorbeteg közül legalább háromnak van valamilyen fokú, idegeket érintő problémája.

 A magas vércukorszint az összes neuropátia 2 egyharmadáért felelős.
A hosszú ideje fennálló cukorbetegségnek számos súlyos szövődménye alakulhat ki. Legismertebbek
a látásproblémák, illetve a szív- és érrendszeri megbetegedések, vesebetegség. Sajnos más, gyakori
szövődményekről, mint például az idegkárosodás, azaz neuropátia, keveset hallunk, pedig a
cukorbetegek felét érinti ez a betegség is.
A diabéteszes neuropátia a magas vércukorszint miatt alakul ki: a túlzott mennyiségben jelenlévő
cukor ugyanis károsítja a finom idegrostokat és azokat az ereket, melyek az idegeket táplálják. Emiatt
a károsodás miatt ezek az idegek idővel elveszítik az agyba és az agyból történő jeltovábbító
képességüket.
Ha az idegsejtek (neuronok) sérülnek vagy tönkremennek, neuropátia jelentkezik. A sérülés érinthet
egy vagy egyfajta ideget, illetve azok kombinációját is. Ha egyfajta ideget érint, mononeuropátiáról
beszélünk, ha többféle ideget, akkor polineuropátiáról.
A neuropátia kialakulásának kockázata annál nagyobb, minél hosszabb ideig marad kezeletlen a
cukorbetegség. A jelentősebb idegproblémák jellemzően a cukorbetegség diagnózisát követő első 10
évben jelentkeznek.

Neuropátiák típusai
A különböző típusú idegkárosodások különböző tüneteket okoznak, a lábak fájdalmától és
zsibbadásától kezdve a belső szervek, például a szív és a húgyhólyag funkcióival kapcsolatos
problémákig. Vannak, akik csupán enyhe tüneteket tapasztalnak, de mások számára a diabéteszes
neuropátia meglehetősen fájdalmas, a mindennapi életet befolyásoló tényező lehet.

A neuropátiának különböző típusai vannak:
 A perifériás neuropátia, a végtagok érző idegeinek károsodását jelenti.
 A proximális neuropátia esetén a combban, a csípőben és a farban lévő idegek
károsodásáról beszélünk.
 A fokális neuropátia egy-egy ideg károsodását jelenti. Leggyakrabban a fej, a törzs vagy a
comb területén jelentkezik.
 Az autonóm neuropátia (vagy vegetatív idegrendszeri károsodás) a belső szervek
beidegzésének károsodását jelenti.

A vegetatív idegrendszer szabályozza a vérnyomást, a szívfrekvenciát, az izzadást, a húgyhólyag -, a
gyomor -, a belek -, a nemi szervek – és a szem működését. A cukorbetegség ezen területek
bármelyikén károsíthatja az idegeket, ami a következő tüneteket okozhatja:
 hányinger és hányás.
 székrekedés vagy hasmenés.
 telítettségérzet, amiatt, hogy a gyomor lassabban ürül.
 vizelettartási zavar vagy gyakori húgyhólyagfertőzés.
 szédülés vagy ájulás.
 nyugalmi szapora szívverés
 szexuális problémák.
1 http://www.diabet.hu/info.aspx?web_id=&sp=185
2 https://www.webbeteg.hu/cikkek/diabeteszes_neuropatia/6068/a-diabeteszes-neuropathia

A vegetatív idegrendszer főbb károsodásai (autonóm neuropátiák)
A szív idegrendszeri károsodása:
A szív idegrendszeri károsodásáról akkor beszélünk, amikor a szívverést lassító, illetve gyorsító idegek
működésének egyensúlya megbomlik.
Egyik fajtája a lassító idegek alulműködése, ami relatív gyorsítóideg-túlsúlyt okoz. Ilyenkor az éjszakai
nyugalmi állapotban is gyorsabb a szívműködés. Ez a gyorsult szívműködés megterhelő szívünknek,
csökkenti a nagyerek rugalmasságát és felgyorsítja az érelmeszesedés folyamatát. Az autonóm
neuropátiában gyakrabban fordul elő magas vérnyomás, szívelégtelenség, koszorúér-betegség és
„néma” (fájdalom nélküli) szívinfarktus.
Amikor a gyorsító idegek működnek alul, elmaradhat a felállás utáni érösszehúzódás a belső
szerveinkben és az alsó végtagokban. Ennek következtében a nehézségi erő miatt a lábainkba zúduló
vér csökkenti a felső testfél és az agy vérellátását. Súlyosabb esetben a hirtelen felállást követő
vérnyomáscsökkenést szédülés, kábultság, gyengeség vagy látászavar kísérheti és átmeneti
eszméletvesztés is előfordulhat.
Legjobb kezelés a vércukorszint stabilizálás
A neuropátia esetében is elmondható, hogy a legjobb gyógyítás a prevenció, amit a megfelelő
életmóddal érhetünk el. Ha már kialakult a diabéteszes neuropátia, a kezelés célja a további
idegkárosodás megelőzése vagy késleltetése, valamint a tünetek csökkentése. Ennek a legjobb módja
a vércukorszint szoros kontrollja, ami a vércukorszint gyakoribb mérését jelenti (akár naponta
négyszer vagy még többször). A megfelelő étrend beállítása és a rendszeres testmozgás is
elengedhetetlen építőköve a kezelésnek, mely nagyszerűen egészíti ki a gyógyszeres terápiát.
Ha ügyelnek életmódjukra és táplálkozásukra, valamint rendszeresen konzultálnak orvosukkal a
betegségükkel kapcsolatos tapasztalataikról, a cukorbetegek nagyban hozzájárulhatnak betegségük
kezeléséhez.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bejelentés!
Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere Facebook-posztban jelentette be, hogy polgármesterjelöltként indul a 2024-es önkormányzati választásokon. "Sz…

További cikkek