2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Egyéb kategória
  • »
  • A kormány beismerte a kínai vakcina kudarcát a harmadik oltás belengetésével – A DK szabad vakcinaválasztást követel!

A kormány beismerte a kínai vakcina kudarcát a harmadik oltás belengetésével – A DK szabad vakcinaválasztást követel!

Nem maradt következmények nélkül, hogy a budapesti városvezetés ingyenes antitestvizsgálatot hirdetett a 60 évnél idősebbek számára, ezen pedig kiderült, hogy minden negyedik Sinopharmmal oltott embernek nincs védettsége.

Kásler Miklós tegnap már be is lengette, hogy a kormány dönteni fog a harmadik oltás lehetőségéről.

A Demokratikus Koalíció szerint ez nyílt beismerése annak, hogy a kormányzati vakcinapolitika elbukott, és sajnos nekünk, ellenzékieknek lett igazunk a kínai vakcinával kapcsolatban is. A DK azt követeli, hogy a kormány kérjen bocsánatot azoktól, akikre ráerőltette a kínai vakcinát, hiszen mintegy negyedüket védettség nélkül hagyta egy világjárvány közepén! Különösen felháborító, hogy idős emberekről, a legveszélyeztetettebb korosztályról van szó, a 60 év felettiekről, akiknek még a kínai vakcina gyártója sem javasolta ezt a vakcinatípust. Orbán Viktort ez sem érdekelte, pár szavazat reményében pártpolitikai kérdést csinált az oltásból és veszélybe sodorta az időseket. Ezért kezdtek most kapkodásba a harmadik oltással. A DK szerint ugyanakkor ez nem elég, a kormánynak most már biztosítania kell a szabad vakcinaválasztást is, hogy azok, akik kínai oltást kaptak, kaphassanak akár Pfizert is. Ne kelljen ezért Romániába utazni, kaphassa meg mindenki azt a vakcinát, amit kér.

Gy. Németh Erzsébet, főpolgármester-helyettes, a DK jelöltje Újbudán az őszi ellenzéki előválasztáson

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek