2024. 08. 3. szombat

Hermina
1 EUR 397 HUF
1 GBP 467 HUF

Kultúra

A 450 éve alapított Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon szervezésében 2010. október 16-án a református nevelés történetéről tudományos konferencia lesz pénteken, a miskolci MAB székházban.…
A vietnámi hegyi törzs, a brúk vallását bemutató fotókiállítás nyílt a mezőkövesdi Matyó Múzeumban október 9-én. A Magyarországon elsőként Mezőkövesden bemutatott „Istenek, ősök és sámánok – Egy v…
Festett falak
Életünk legalább felét festett falakk között töltjük. Így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen az a festék, amit a falunkra kenünk. Ma már azt is tudjuk, hogy a körülöttünk lévő falak színe befolyásolj…
Wellness üdülés a hangverseny bérletért
A Miskolci Szimfonikus Zenekar Mester + címmel hirdetett nyereményjátéka véget ért. Azok, akik előre megváltották bérleteiket a koncertekre mind versenyben voltak. A három napos wellness hétvégé…
Viczai Henrietta, aki korábban a  Heti Hírnök újságírója  volt, újabb verseskötettel jelentkezik. Első verseskötete 2002-ben "Hajnali Kárhozat" néven látott napvilágot. Egykori kollégánk jelenleg …
Alig pár héttel a rajongók által nagyon várt utolsó Harry Potter-könyv első felét bemutató film megjelenése előtt jelentette be az alkotás gyártója, a Warner Bros. Pictures, hogy a Harry Potter és a H…
Anyák könyve – az olvasó családoktól
Több mint 600 kötetet – regényt, mesegyűjteményt, szakácskönyvet, gyermekneveléssel kapcsolatos kiadványt – ajánlottak fel a miskolci anyaotthonok, illetve az átmenti családi otthonok lakói számára a …
A csokoládé
A csokoládé - ez a mára már hétköznapivá vált finomság, több volt egykoron: hatalmi eszköz!        …
Bankjegyek
Fontos tudnivaló, hogy a bankjegypapír előállítása során a közönséges papírral ellentétben, semmiféle optikai fehérítőt nem alkalmaznak. Éppen ezért a bankjegypapír UV fényben sem világít. A bankjeg…
Az Ipartestületek Országos Szövetsége támogatásával, hagyományteremtő céllal és szándékkal, első ízben hirdetjük meg az Országos Pályaorientációs versenyt az alapfokú iskolák 7-8. évfolyamos tanulói s…