2024. 08. 1. csütörtök

Boglárka
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Kultúra

Januártól kéthetente új műfaj, a mozi költözik a Müpába!A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) együttműködésével rendezett sorozat célja, hogy az egykor fontos találkozási pontként…
Budapesten tartotta ülését a Miskolci Nemzeti Színház nonprofit Kft. ügyvezetői pályázatának szakmai bírálóbizottsága, melyen meghallgatták a két pályázót: Kis Csabát és Koltay Gábort. A jelenlévő …
Jeges érzés, norvég krimi
Hóember – ez a szó vélhetően sokunk egyik kedvenc gyerekkori téli játékát juttatja eszünkbe. Ám mást is jelenthet – egy kegyetlen, brutális sorozatgyilkos neve s egyben jegességének legtalálóbb jellem…
A felsőoktatási intézmények között mindeddig egyedülálló ösztöndíjalapokat hozott létre a Budapesti Gazdasági Főiskola a Hallgatói Önkormányzattal együttműködésben a gazdaság-, illetve társadalomtudom…
Egy tudományos felmérés részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 és 8 év közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet.A kérdésekre adott válaszok mélysége és komolysága sok esetben a kérdezőket …
A magyar múlt ötvenöt fejezete
Ismerjük múltunkat – ám ismerhetjük-e eléggé? Bánó Attila 55 meghökkentő eset a magyar történelemből című műve újabb bizonyíték arra, hogy nem, hiszen a szerző számos, a többség számára teljesen ismer…
Legöregebb szőlőtőke Tokajban
Tokajban van az ország legöregebb szőlőtőkéjeLegalábbis ezt állítja Dr. Bihari Zoltán a Tarcali Szőlészeti - Borászati Kutató Intézet Igazgatója. Bihari úr hosszú kutatás után jutott erre a megállapít…