2024. 08. 1. csütörtök

Boglárka
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Kultúra

Békés Márta Iskolabolygó című verseskötete nyugodt szívvel ajánlható mindazoknak, akik már voltak iskolások, épp oda járnak, vagy akár csak azok lesznek majd. Hisz a benne szereplő versek nem csupán a…
Hétköznapok Észak-Thaiföldön címmel egy távoli és különleges világ mindennapjairól tart vetített képes előadást Teveli Judit könyvtáros május 17-én, csütörtök délután 4 órától Miskolcon a II. Rákóczi …
Elmarad az Elsötétítés és a PRAH
A Miskolci Nemzeti Színház értesíti kedves nézőit, hogy Spiró György Elsötétítés című színművének 2012. május 9-i, 12-i és 29-i, valamint PRAH című komédiájának május 24-i és 25-i előadásai a Játékszí…
Klazz koncert a hazai jazz „nagyágyúival”!
Újabb zenei kalandokra hívja a Miskolci Szimfonikus Zenekar a közönséget. Ezúttal a hazai jazz „nagyágyúi” mutatkoznak be a közönségnek, mint Fekete-Kovács Kornél, László Attila, Oláh Kálmán, Lattmann…
Országos viszonylatban is egyedülálló kezdeményezésként kerékpár-megáldási ünnepséget szerveznek május 13-án 9 órától Mezőkövesden, a Jézus Szíve templom előtt. Az eseményre több ezer kerékpárost várn…
Kazincbarcikán is elballagtak…
A korábbi hagyományokat folytatva - az intézményi búcsúztatók mellett - idén is rendeztek városi ballagási ünnepséget Kazincbarcikán. Az ünnepi esemény május 3-án – csütörtökön – az Egressy Béni M…
Kedvenc mesékről
A Sztárportré vendégei a következő adásban kedvenc meséikről beszélnek:Bocskor Bíborka és Király Viktor! Csodálatos az egész világ innen nézve...Bocskor Bíborka (Magashegyi Underground): "Nagyon sz…
Közös értékeink
A híradásokat külföldön is olvassák, nézikA határokon átnyúló, „Közös értékeink” című projekt május harmadikán megtartott workshop-ján élménybeszámolók is segítették a hiteles tájékoztatásokról szóló …
Anyák napja
Magyarországon hivatalosan először 1925-ben tisztelegtek az anyukák előtt; 1928-ra pedig bekerült az államilag elrendelt iskolai ünnepségek közé. A világszerte megünnepelt nap hosszú történelemre n…
Anyáknapi versek, köszöntések és idézetek
Az anyák napja egy világszerte megtartott, az anyaságról megemlékező ünnep, melyet Magyarországon május első vasárnapján tartunk. Anyáknapi versek, köszöntések és idézetek   Anyák napja     Gondozt…