2024. 08. 4. vasárnap

Domonkos, Dominika
1 EUR 397 HUF
1 GBP 467 HUF

Közélet

December végéig huszonötről negyvenötre emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma Magyarországon – tájékoztatott a Magyar Szociális Fórum az újév első napján közzétett összesítésében. December közep…
Miskolcot sújtó újabb kormányzati sarc!
Bár korábban igyekeztek elhallgatni, s az első kormányrendeletben sem szerepelt, mára azonban világossá vált: a kormány megsarcolja az M30-on Miskolcot elkerülni akaró autósokat is. Ezentúl vagy fizet…
Jótékonysági gyűjtés
Az ünnepek közeledtével az ÉSZAKERDŐ Zrt. jótékonysági gyűjtést szervezett az erdőgazdasági dolgozók körében. Számtalan adomány érkezett a Csanyiki Erdészeti Erdei Iskolába, a többi között játékokat, …
 A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz a nemzeti korrupció rendszerét építette fel Magyarországon, amelynek megszüntetésére csak egy előre hozott választás jelenthet megoldást. Erről Var…
Falukarácsony Bükkábrányban
A tavalyi évhez hasonlóan az idén is hangulatos koncerttel vártak minden érdeklődőt a bükkábrányi református templomba. Az idén az Animus csengettyű együttes kápráztatta el a közönséget. A csodálatos…
A hírek szerint az Orbán-kormány újabb 4 milliárd forintot csoportosított át stadionokra, a Nemzeti Stadionfejlesztési Program kerete így már 26,3 milliárd forintra bővült. A magyar futball nézettsége…
A Nemzeti Földalaptól a múlt héten a Blikk által kiperelt dokumentumokból kitűnik, hogy nem csak oligarchák kaptak pályáztatás nélkül állami földeket, hanem fideszes képviselők is, kényszerhasznosítás…