2026. 09. 3. csütörtök

Hilda

1 EUR 367 HUF
1 GBP 427 HUF

Szabolcs

Isszuk a sört, s beszélünk is róla
“Azt mondják, mi magyarok nem vagyunk „sörös” nép, sokkal inkább borkultúránkról ismer minket a nagyvilág. Ez persze igaz, ugyanakkor nemcsak a fogyasztását tanultuk el a szomszédos népektől, hanem az…
Régi órák
-Csak azért sírjuk vissza,azt az időt, mert mi is akkor voltunk fiatalok, – mondta Gyarmati Béla kollégám amikor elkisértem legújabb könyvének egyik  könyvbemutatójára.Miskolcon az Európa Házban, majd…
Itt voltunk, itt vagyunk, itt leszünk
Lépéselőny ma magyar bank ügyfelének lenniA Takarékszövetkezeteket a világ pénzügyi időjárásától független, saját betétállományuk teszi képessé arra, hogy hitelnyújtással legyenek partnereik hasznára.…
Repkedtek az évek és a milliók
A latinamerikai kábítószercsempészek által elhíresült társaság mind a 12 bíróság elé állított tagját elítélték első fokon. A hálózat hazai szervezője 12 évet kapott, nigériai élettársa 8 évet, a nagym…
A Szent Korona másolata Tokajban
Májer János polgármester és Kertész Ferenc romai katolikus plébános közreműködésének köszönhetően, Tokajba érkezik a Szent Korona hivatalos másolata, amely az országos jelentőségű szertartásokon képvi…
A Miskolci Nemzeti Színház művészei a Bartók + Bécs Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon
Változás történt a június 16-i „Emlékezés Beethovennel az 1989-es eseményekre” című hangverseny karmesterei között. Az esten a Beethoven IX. szimfóniáját vezénylő Nicola Luisotti egy váratlan halálese…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés