2026. 05. 21. csütörtök

Konstantin

1 EUR 361 HUF
1 GBP 417 HUF

Szabolcs

Nyomasztó titkok
Szokták mondani, hogy a cél szentesíti az eszközt – ez kifejezetten igaz a titoktartásra. Aminek jogosságáról nincs egyértelmű álláspont, mert sok tényező mérlegelendő ennek megítélésében. A Lányom cí…
Magyar gondolatébresztő
Az 1954-ben született, a Sorbonne-on vegyészdiplomát szerzett, napjainkban matematika és fizika tanárként dolgozó Kondor Vilmos csupán 2008-ban, vagyis meglehetősen későn kezdte írói pályafutását. Azó…
Roma Büszkeség Napja
Az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat és a Romaversitas Alapítvány számos roma szervezettel és csoportosulással együttműködésben idén harmadik alkalommal rendezi meg a ROMA BÜSZEKSÉG NAPJÁT. A ROM…
Be van oltva elbutulás ellen?
Program a segítségre szorulók és szakemberek számára A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetésével egy nagyszabású program valósult meg az elmúlt 7 hónapban, azzal a céllal, hogy egy több lé…
Ismét városi versmondó verseny
Vajon divat még a versmondás? Vagy már csak a „dráma” hat a közönségre? De nincs-e elég dráma egy lélekbe markoló versben? És lehet-e annyi erő az előadókban, hogy a szikárnak tűnő szóval ma is megáll…
II. Berentei Falutúra
Közösségépítő és hagyományteremtő céllal újra megszervezzük a Berentei Falutúrát. A túrára 6 fős csoportok (helyi intézmények, szervezetek, egyesületek, baráti társaságok) jelentkezését várjuk, akik a…
Mi állhat a sikertelen fogyás hátterében?
Fókuszban egy új orvostudományi szakterület: az obezitológia A túlsúly és elhízás a XX. század második felétől kezdve világszerte, így Magyarországon is népbetegséggé vált. A súlyfelesleggel rendelke…
Koponyavizsgálaton járt Várkonyi Andi
A híradós folyamatosan edzésben tartja az agyátNyaki ultrahang vizsgálat, feledékenységre vonatkozó mini teszt, koponya CT – sűrű programon van túl dr. Várkonyi Andrea, aki egy egész délelőttöt szente…
Reagálás az EU-csúcson született döntésekre
A Jobbik az uniós csúcson született döntés kapcsán leszögezi, maximálisan támogatja a migrációs válságnak az EU területén kívül történő megoldását, így a Törökországgal kötendő megállapodást is. …

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés