2026. 05. 21. csütörtök

Konstantin

1 EUR 361 HUF
1 GBP 417 HUF

Szabolcs

Lezárt ügyek: Műtőből lopott memóriát
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint egy miskolci kórház műtőjéből memóriakártyát és merevlemezt tulajdonított el. Lopás vétség elkövetésének …
Apró csizmák, sok masni, és még több kacaj:
Pénteken indul a Fölszállott a páva élő adássorozata a Duna Televízión2015-ben a gyermekekről szól az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsora A területi válogatók…
Kormányablak Cigándon is
A cigándi Kormányablak ünnepélyes átadása nov 5-én lesz. A kiemelt projekt és a járási hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe eredményeként Cigándon is megtörtént az in…
Fényt kaptak a lámpatolvajok
A rendőrök a helyi polgárőrök támogatásával fogták el azokat a férfiakat, akik a kékedi fürdő területéről akartak világítótesteket eltulajdonítani. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja mia…
Kiállítás a színházban
November 4-én 17 órától Varga Zoltán színművészünk kiállítása nyílik meg a Nagyszínház emeleti társalgójában. A tárlat címe: Angyali Ördögök Ördögi Angyalok. A kiállítást - rendhagyó módon - maga az a…
Mi a helyzet a dublini visszaküldésekkel?
– Magyarország egyetlen visszatoloncolásra váró menekültet sem vesz vissza – jelentette ki a múlt heti kormányinfón Lázár János miniszter. Ehhez képest az év első hónapjában hazánk 1106 olyan külföldi…
Megújult az Ózdi Rendőrkapitányság épülete
A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében valósult meg az Ózdi Rendőrkapitányság épületének teljes energetikai korszerűsítése. Pályázat címe: Épületenergetikai korszerűsítés Ózd, Város…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés