2026. 05. 18. hétfő

Erik, Alexandra

1 EUR 360 HUF
1 GBP 413 HUF

Szabolcs

Veterán birkózó OB után
A birkózók idei  kötött- és szabadfogású Veterán Országos Bajnokságának szeptember 7-én, a Miskolci Egyetemi Körcsarnoka adott otthont. Az eseményen 36 egyesület, 103 versenyzője lépett a küzdőté…
Miskolci lett a legjobb előadás!
Szeptember 2. és 8. között kilenc produkció mutatkozott be a budapesti Thália Színházban a Vidéki Színházak Fesztiválján. Köztük volt a Miskolci Nemzeti Színház Cyrano című produkciója is, mely a legj…
Balesetet okozott, eltiltották
Négy hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a motorkerékpár vezetőt, aki Sajószentpéteren úgy közlekedett, hogy kanyarodás közben nekiütközött egy személygépkocsinak. A férfi nem rendelkezett…
Ősszel is, és ősszel sem!
A rendőrök húsz ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az őszi hónap…
Kommunikációs szakemberrel is erősít a DVTK
Dr. Világi Péter érkezettDr. Világi Péter személyében új kommunikációs- és marketing igazgatója lett a DVTK-nak. A 46 éves szakember Miskolcon született és a Miskolci Egyetem jogi karán szerzett dip…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés