2026. 06. 14. vasárnap

Vazul

1 EUR 353 HUF
1 GBP 409 HUF

Szabolcs

Életmentő összefogás
Egy kazincbarcikai nő életét mentették meg a rendőrök a városrendészet munkatársaival közösen. Egy kazincbarcikai asszony tett bejelentést 2019. december 4-én 16 óra 30 perckor a Borsod-Abaúj-Zemplén…
Kritikus óra a Miskolci Nemzeti Színházban
December 14-én Kritikus órát tartunk a Miskolci Nemzeti Színházban! A Hegedűs a háztetőn szombati előadása után a közönségnek lehetősége lesz megvitatni a látottakat az előadás alkotóival és meghívott…
Tehervonatot fotóztak a PÁEV vonalán
Ismét fotótehervonatozást szervezett az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Pálházi Állami Erdei Vasút (PÁEV) vonalán. Szombaton mintegy negyven fotós vett részt a Zemplén szívében futó kisvasúton megrendezett rendhagyó…
A szív ereje nem kárhoztat
Ed McDonald A holló jele című sorozata remek lezárást kapott a Kárhozat kötetben, amelyben az érzelmek viszik el a pálmát – jelesül a szerelem, amelyhez gyakran szenvedés és bűntudat társul. A szerepl…
Január a Radnótiban
Az alábbi eseményekre szeretnénk felhívni a figyelmet januárban:- január 7. kedd, Törvényen belül - bemutató - NARRATÍVA produkció | Radnóti Tesla Labor- január 16. csütörtök, Hinták - Zsámbéki Színhá…
Takács és Thornton extrája győzelmet ért!
Tizenhét pontos hátrányból tizenhat pontos győzelem! Az első negyedben nem a három játékvezető, hanem egy negyedik Bíró állította megoldhatatlan feladat elé a komplett miskolci védelmet. Bíró Leve…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés