2024. 08. 1. csütörtök

Boglárka
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF
Üresek maradtak a székek a polgármesternél

Üresek maradtak a székek a polgármesternél

Üresek maradtak a székek a polgármesternélMeghívó érkezett, mely szerint: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önöket Káli Sándor programjára, melynek keretében Miskolc polgármestere a 2010. április 25-én megválasztott négy egyéni országgyűlési képviselőt fogadja.

Időpont: 2010. április 30. (péntek) 10.00 óra

Helyszín: Miskolci Polgármesteri Hivatal, Polgármesteri tárgyaló

A sajtó képviselői ott voltak, de Káli Sándor polgármester mellett üresek maradtak a székek.

– Úgy gondoltam, hogy össze kell fognunk, együtt kell működnünk, s hogy lenne miről beszélnünk. Vannak megkezdett beruházások Miskolcon, amelyeket folytatnunk kell, hiszen több tíz milliárd forintról van szó. A beszélgetés célja az egyeztetés lett volna az aktuális dolgainkról. – mondta a polgármester. – Mind a négy képviselő írásban mondta le a találkozót, így üresek maradtak a székek a polgármesteri fogadóban.

A Fidesz képviselői az alábbi közleményt juttatták el szerkesztőségünkhöz:

A Fidesz-KDNP miskolci országgyűlési képviselői tájékoztatják a közvéleményt, hogy a Káli Sándor polgármester által április 30-ára szervezett találkozón nem tudtak megjelenni a következők miatt: Polgármester Úr nem megfelelően készítette elő a találkozót, mert nem egyeztetett a négy képviselő közül egyikkel sem, csupán egy meghívót küldött, azt is szokatlanul későn. Erre a meghívóra Csöbör Katalin és Sebestyén László küldött írásbeli választ, mely szerint az adott időpont nem felel meg a négy miskolci egyéni országgyűlési képviselőnek egyéb elfoglaltságuk miatt. A Fidesz-KDNP miskolci országgyűlési képviselői felhívják Káli Sándor polgármester figyelmét arra, hogy egy ilyen találkozó megszervezésének nem ez a rendje.

Nehéz elhessegetni a gyanút, hogy Káli Sándor – saját politikai céljait szem előtt tartva- csupán egy PR-akcióhoz akart felhasználni bennünket.

Különösen érthetetlen, hogy egy meg nem szervezett, le nem egyeztetett találkozóra mi célból hívta el a sajtó képviselőit a polgármester?

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Villámgyors elfogás Ózdon
Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították. Két ózdi kö…