2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Útzár mellett emelik be a miskolci Minorita templom toronysisakjait
royal_magazin_PNG

Útzár mellett emelik be a miskolci Minorita templom toronysisakjait

A Kelemen Didák utcai Minorita Templom felújítási munkálatai ez év márciusában kezdődtek. A templom tetőszerkezetét építik át, lekerült a toronysisak is, melynek helyére új készül.

 

Ennek munkálatait a készülő építmény méretei miatt a helyszínen végzi a kivitelező, így a Hősök terén került kialakításra egy építési-depo, ahol mind az építőanyagok tárolása, mind az összeszereléshez szükséges hely biztosított.

Az építkezés ideje alatti átmeneti forgalom korlátozások elsősorban a Kelemen Didák utca Minorita Templom előtti szakaszát érintik, a jobbra kanyarodó sáv részben mintegy 20 méter hosszan.

Itt rövid idejű lezárás, a munkavégzéshez szükséges anyag rakodásának ideje alatt, folyamatosan előfordulnak, ám 2021. június 26-27-én teljes útzárra számíthatnak a Kelemen Didák utcán közlekedők.

Ekkor várható ugyanis az elkészült toronysisakok beemelése, így a tervek szerint a június 26-i szombati napon reggel 07:00 órától a teljes forgalom elől elzárják az útszakaszt.

Ezen a napon ha a beemelési  folyamat sikerrel jár, a vasárnapi,  június 27-i napon ismét feloldja a kivitelező a lezárást.

Az MVK Zrt. ezen a szakaszon közlekedő, 11-es járata várhatóan terelőúton jár majd a lezárás ideje alatt.

A munkálatok a tervek szerint 2021. szeptember 30-ig befejeződnek.

 

Fotó forrás:MINAP

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!