2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Koronavírus utáni rekreáció – új lendületet kaphatnak a gyógyfürdők?
royal_magazin_PNG

Koronavírus utáni rekreáció – új lendületet kaphatnak a gyógyfürdők?

Négymillió oltottnál megnyithatnak – egyelőre a védettségi igazolvánnyal rendelkező látogatók számára – a hotelek, fürdők és wellness-szolgáltatások. Dr. Melanie Smith, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója szerint a koronavírus után nagyobb szükség lesz a wellnessre, mint valaha, a termál- és gyógyfürdők számára pedig új lendületet hozhat a rekreáció iránti megnövekedett igény.

 

Tavaly márciusban bezártak a fürdők, a május-júniusi fokozatos újranyitás pedig csak néhány hónapra hozott megkönnyebbülést a szektor számára. Az újabb korlátozások értelmében november óta ismét nem fogadhatnak vendégeket a létesítmények, kivéve a gyógyfürdőket és a sportolók által használt egyes uszodákat. A fürdők a közel 70 százalékos forgalomcsökkenést dolgozói létszámcsökkentéssel és a marketingköltés minimalizálásával kellett, hogy túléljék.

 

Dr. Melanie Smith, a Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus és Marketing Intézetének oktatója egy nagyszabású, másfél évig tartó kutatás résztvevőjeként azt vizsgálta, hogyan alakultak át a visegrádi országokban a korábban államilag támogatott és orvosi céllal működtetett gyógyfürdők, melyek ma már kiemelt turistacélpontok. A WellSpaV4 tanulmány konkrét javaslatokat is megfogalmaz a termál- és gyógyfürdők üzemeltetői számára a koronavírus utáni talpraállás időszakára. A téma jól illeszkedik a Metropolitan Turizmus és Vendéglátás BSc szakának Egészségturizmus specializációjához, valamint az intézmény mesterképzésein elindított Egészségturizmus, Wellness és Spa kurzushoz.

 

A tanulmány a termál- és gyógyfürdő szektor magyar, szlovák, cseh és lengyel szakértőinek tapasztalatait gyűjtötte össze. Magyarországról a Danubius Hotels cégcsoport és a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselőivel, illetve regionális fejlesztési szakemberekkel készült mélyinterjú. A tanulmány azokra a fürdőkre koncentrált, amelyek az orvosi vagy balneológiai kategóriába tartoznak, azaz amelyeknek egyszerre kell kiszolgálnia az egészségügyi okokból beutalt vendégeket, és azokat, akik önköltségen veszik igénybe a szolgáltatásokat.

 

Egy medencén osztozik három generáció

A gyógyfürdők számára a legnagyobb kihívást az ebből fakadó eltérő igények jelentik: egyszerre kell kiszolgálniuk a nyugodt pihenésre és a különböző élményekre, szórakoztató lehetőségekre vágyókat, a külföldi, fizető vendégeket és az orvosi ellátást igénylő, térítésmentesen érkező közönséget.

 

A fürdőkben egy közösségi téren osztozik mindenki: az aktív, csoportos élményeket, például a gyógyfürdős bulikat és aqua parkokat kedvelő Z és Y generáció, a párok, akik minőségi időre, pihenésre és speciális szolgáltatásokra, például masszázsra vágynak, az egyedülálló, magasan képzett, 30-50 év közötti nők, akik inkább a szépségápolási szolgáltatásokat, a kényeztetést, a kikapcsolódást keresik, a kisgyermekes családok, akik gyermekbarát, tiszta létesítményekre vágynak kismedencével és aktív szórakozással, és az idősebb vendégek, akik konkrét egészségügyi problémákkal, néha speciális kezelési igényekkel keresik fel a fürdőket.

„Sok létesítmény egyszerre az összes célcsoportot igyekszik kiszolgálni, a WellSpaV4 tanulmány azonban pont ennek lehetetlenségére mutat rá – tette hozzá Dr. Melanie Smith. – A termál- és gyógyfürdők több vendéget vonzanának és elkerülhetnék a konfliktusokat, ha nem mindenkire vagy három generációra, hanem kifejezetten egy-egy célcsoportra fókuszálnának. Ez komoly előrelépést hozhatna a felhasználói csoportok konfliktusainak kezelésében, vagy csúcsidőben a túlzsúfoltság elkerülésében.”

 

Fejlesztési lehetőségek Magyarországon

A négy vizsgált ország termál- és gyógyfürdő szektora a tanulmány szerint hasonló problémákkal küzd. A fürdőknek megfelelő anyagi támogatás nélkül kell megfelelniük a nemzetközi fizető vendégek elvárásainak, és további probléma a létesítményekben dolgozók alacsony képzettsége és fizetése is. Mind a négy ország szakértői szerint az elsődleges cél az infrastruktúra fejlesztése, a minőségi szolgáltatások kialakítása, elsősorban a fizető vendégek számára. További nehézség, hogy bár a wellness-szolgáltatások egyre népszerűbbek a fiatalok és a turisták körében, a V4 országok gyógyfürdőiben még mindig az egészségügyi kezelésekre helyezik a hangsúlyt.

 

A tanulmány szerint a magyarországi fürdők több lehetőséget kellene kínáljanak a természettel való kapcsolódásra és a szabadtéri testmozgásra, valamint bővíteniük kéne az ételkínálatot könnyű és egészséges fogásokkal, illetve vegetáriánus opciókkal. Fontos továbbá a fenntarthatóság – célszerű lenne ügyelni az energiafogyasztásra, a megbízható alapanyagok használatára és a helyi beszállítók alkalmazására.

 

Az interjúalanyok szerint a magyar társadalomnak alapvetően több ismeretre lenne szüksége a megelőzés fontossága és az egészséges életmód terén.  Hasonlóan fontos, hogy a fürdők folyamatosan monitorozzák a látogatók véleményét és igényeit, és a szolgáltatások fejlesztésével párhuzamosan a munkaerőt is képezzék.

 

Így indulhatnak újra a gyógyfürdők

Dr. Melanie Smith szerint a fürdők megfelelő karbantartás mellett már most az egyik legtisztább és leghigiénikusabb közösségi környezetnek számítanak, de a nyitás után kulcsfontosságú, hogy a tisztaság elsődleges szempont legyen nemcsak a kezelőszobákban, hanem a recepciókon, éttermekben, öltözőkben és zuhanyzókban is. A szabadban is végezhető wellness-aktivitásokat a fürdőknek érdemes kiköltöztetnie. Mivel a legtöbb hazai létesítményre jellemző, hogy csúcsidőben kifejezetten zsúfoltak, a nyitás után meg kell találni a megfelelő módszereket a látogatók számának korlátozására.

Rehabilitáció, mint üzleti lehetőség a COVID után

Bár a koronavírus rövid- és hosszútávú hatásait még mindig vizsgálják, azt már biztosan tudjuk, hogy fizikai és mentális regenerálódásra is szüksége lehet a víruson átesetteknek. A termál- és gyógyfürdők szolgáltatásai kifejezetten jó hatással lehetnek a visszamaradó légzőszervi problémákra, a gyógyhatású víz pedig segít ellazítani az izmokat és megnyugtatni az elmét. A tanulmány szerint a hazai fürdőknek is érdemes kihangsúlyozniuk ezeket a pozitív hatásokat a talpraállás időszakában, amely komoly üzleti lehetőséget jelenthet a létesítményeknek. A gyógyfürdők akár speciális programokat is kínálhatnak azoknak, akiknek tüdő- és légzési problémái voltak a COVID-fertőzés miatt – erre Franciaországban már van példa.

 

A wellness-szolgáltatások azoknak is segíthetnek, akik nehezen élték meg a pandémiát azzal, hogy csökkentik a stresszt, kiszakítják a látogatót a kötelezettségek és a technológia világából és lehetőséget adnak arra, hogy egy kis időt egyedül töltsön a vendég. A gyógyhatású víz segít kikapcsolódni és ellazulni, ezáltal segít a vérnyomásproblémákon és a szorongáson is, továbbá erősíti az immunrendszert, azaz ellenállóbbá teheti a szervezetet a vírussal szemben.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!