2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Szijjártó Péter: 400 ezer helyett egymillió kínai vakcina érkezik április végéig
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: 400 ezer helyett egymillió kínai vakcina érkezik április végéig

Az egyoltásos nyugati koronavírus-vakcina kiesése miatt az április végéig esedékes 400 ezer kínai oltóanyag helyett egymillió érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban. Szijjártó Péter elmondta, a vírust akkor lehet legyőzni, hogy ha minél előbb be tudják oltani a magyar embereket, ehhez pedig oltóanyagra van szükség, mégpedig sokra. „Sajnos az elmúlt időszakban azt láttuk, hogy a Brüsszel által intézett beszerzés akadozik, rendszerint előfordul, hogy az előzetesen ígértnél, leszerződöttnél, vártnál kevesebb vakcina jön, vagy komplett szállítmányok esnek ki. Így van ez most körülbelül félmillió nyugati vakcinával is” – mutatott rá a miniszter. Hozzátette, ezért a kormány tárgyalásokat folytatott a kínai partnereivel arról, hogy a májusra esedékes vakcinaszállítmányok egy részét hozzák előre áprilisra. Így az áprilisra esedékes 400 ezer oltóanyagon felül a kínai partnerek a májusi szállításból 600 ezer oltóanyagot előrehoznak. Ez azt jelenti, hogy az április végéig esedékes 400 ezer helyett egymillió kínai vakcina érkezik két részletben – jelezte Szijjártó Péter, hozzáfűzve: ezáltal ellensúlyozni tudják a kieső nyugati szállítmányt. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A pajzsmirigy és a depresszió
Előfordulhat, hogy a depresszió mögött a pajzsmirigy megbetegedése áll. ​A depresszió és a pajzsmirigyproblémák közötti kapcsolat egyre inkább a figye…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!