2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF
Kommunikációs hiányosságok a baloldalon

Kommunikációs hiányosságok a baloldalon

Kommunikációs hiányosságok a baloldalonVicsek Ferenc: Nem szeretem a sárdobálást

Egy korty kávéra tért be Vicsek Ferenc a Bal 18 Közéleti Kávézójába, de mások is „ittak” belőle. Élvezte a hallgatóság a neves rádiós és tévés mondandóját aktuális politikai és média kérdésekről, láthatóan itták szavait.

Közélet tűzközelből volt a címe a rendezvénynek, amelyben a vendég többek között olyan kérdésekről beszélt, mint: Rádiós frekvenciapályázat: politikai alkuk?, vagy Épül-e a jobboldali médiabirodalom, létezik-e baloldali médianyomás? Ezenkívül kommunikációs hiányosságokról is szó volt. Ez utóbbiról például Vicsek Ferenc azt mondta – mikor az egyik néző megjegyezte, hogy a szocialisták kommunikációs hiányban szenvednek -, hogy „a baloldal nem akar etikátlan megoldásokat, úriember módjára viselkedik, ezért vesztes.” Szerinte a legnagyobb ellenzéki párt, demokráciát kijátszó módon működteti kommunikációját, s különben is ő nem szereti a sárdobálást! Ettől függetlenül határozottabb baloldali kiállást vár a különféle kérdésekben. Ezt kellene megtanulni az ellenzéktől!

– Nem tudom bevállalni azt az arroganciát, amellyel sokan élnek a média és a politika területén. Jó lenne, ha a közszolgálat is rendesen működne nálunk, nem úgy, mint újabban – fejezte ki óhaját. Megítélése szerint épül a jobboldali médiabirodalom, amit bizonyítanak az elmúlt hetek eseményei… Pártok harca zajlik a háttérben – szögezte le. Egy hallgató azt tanácsolta: az MSZP-nek sokkal többet kellene tennie a túlélésért!

– Vicsek úr! – állt elő javaslatával egy úr. – A jövőben legyen a kormányszóvivőnek naponta legalább öt perce rádióban, tévében, amikor tájékoztatja a lakosságot a kormányzati tevékenységről, mi történt aznap az országban, azaz legyen napi kapcsolat a kormány és a nép közt.

A másik javaslat: állítsák vissza az ATV Újságíróklubjának másnap délelőtti ismétlését!

Valóban politizálni is csak úgy lehet hatékonyan – reagált ezekre a kérdésekre a Klubrádió főszerkesztő-helyettese, illetve az ATV műsorvezetője -, hogyha sokan hallgatják. Az est utolsó nézői kérdése így hangzott: Mi a véleménye arról, hogy aki nem tud élni a hatalommal, az nem is érdemli meg?

– Van benne igazság, de a hatalommal vigyázni kell, mert nagyon törékeny képződmény, az egyensúlyra vigyázni kell – zárta le a késő esti „kávézást” Vicsek Ferenc, aki a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével is rendelkezik.

Temesi László

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…