2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Szijjártó Péter: 2021 második negyedévétől emelkedhet a magyar gazdaság kapacitása
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: 2021 második negyedévétől emelkedhet a magyar gazdaság kapacitása

A magyar gazdaság kapacitásának növekedésére 2021 második negyedévétől lehet számítani, ugyanis ekkor kezdik meg működésüket azok az új gépek, gépsorok, új technológiák, amelyeket a magyar vállalatok vásároltak meg a mostani nehéz időszakra reagálva kialakított beruházásösztönzési programban – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten az Országgyűlés gazdasági bizottságában. Szijjártó Péter éves meghallgatásán közölte: a beruházásösztönzési program különböző elemeiben összesen 1338 magyar vállalat, 824 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását vállalta, amelyhez a kormány 336 milliárd forintnyi támogatást adott. A program 264 500 munkahely megvédéséhez járult hozzá – tette hozzá. A járvány első hullámában az Európai Unió 800 ezer euróra emelte a cégeknek adható állami támogatás mértékét, ezért a kormány úgy döntött, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyek beruházásaiknak köszönhetően senkit nem bocsátanak el, a beruházási érték felét, maximum 800 ezer eurót megtérít. Ebben a konstrukcióban 904 vállalat vesz részt, és 421 milliárd forintnyi beruházást hajt végre. A beruházások, amelyekhez a kormány 201 milliárd forintnyi támogatást biztosít, 154 200 munkahelyet védenek meg – mondta a miniszter. Hozzátette, ezt követően az Európai Unió egy időre eltörölte a 800 ezer eurós értékhatárt, így a kormány ennél nagyobb összeggel is támogathatta a beruházásokat. Ebben a programban 71 nagyvállalat jelentkezett, akik 204 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre, amellyel 60 ezer munkahelyet védenek meg és mindehhez a kormány 70 milliárd forintnyi támogatást ad. A beruházási ösztönzési program sikere miatt a napokban kiírták a konstrukció harmadik körét, amelyben az uniós szabályozás miatt már vissza kellett térniük a 800 ezer eurós összeghatárhoz, de itt már nem a beruházás felét, hanem egyharmadát finanszírozták. Ebben a körben 363 vállalat adott be pályázatot, 199,1 milliárd forint értékben. A kormány a program harmadik körében 60 milliárd forintos támogatási keretet biztosított. Szijjártó Péter elmondta, hogy a „békebeli” beruházás ösztönző programok is zajlanak, ezeknek köszönhetően a múlt hét végéig 73 megállapodást kötöttek, 2 milliárd eurónyi beruházásról, amelyek 8 ezer új munkahelyet jelentenek. A legtöbb, 14 beruházó vállalat Németországból, 13 az Amerikai Egyesült Államokból, 9 Kínából érkezett, a beruházási értéket tekintve pedig az első három helyen Kína, Németország és Korea áll. Kiemelte, a beruházásokért folytatott verseny a korábbi évekhez képest sokkal élesebb, ugyanis az egyes beruházásokért a közép-európai országoknak már a délkelet-ázsiai, az észak-afrikai és a közel-keleti országokkal is meg kell küzdeniük. A miniszter szerint Magyarország számára ezért fontos a beruházás ösztönzési rendszer további működtetése: az uniós szabályozás értelmében az országban Budapest és Pest megye kivételével adható regionális alapú beruházás ösztönzési támogatás. Az EU-val most új támogatási térkép kialakításáról tárgyalnak és a miniszter reméli, hogy 2022-től a mostani egyeztetéseknek köszönhetően már Pest megye egésze is támogatható területté válik. A miniszter Witzmann Mihály (Fidesz) képviselő kérdésére válaszolva elmondta a világgazdasági kilábalásban kulcskérdés lesz az oltóanyag megjelenése. A kormány a nyugatra és keletre zajló vakcina fejlesztéseket is figyeli: az OGYÉI és a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakembereiből álló delegáció kedden utazott Oroszországba, hogy az oroszországi laborokban tanulmányozzák az orosz oltóanyagot – mondta Szijjártó Péter. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!