2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Miskolci egyetemista az 500. területvédelmi tartalékos Borsod megyében
54930

Miskolci egyetemista az 500. területvédelmi tartalékos Borsod megyében

Megkötötte szerződését az 500. önkéntes területvédelmi tartalékos katona Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A miskolci egyetem hallgatója hosszú távon is a Magyar Honvédségen belül szeretné kamatoztatni a tudását, ezért a tartalékos szolgálat után szerződéses katonaként tervezi a karrierjét.

Tizenöt tartalékos katona írta alá szerződését a Magyar Honvédség miskolci toborzó irodáján, vállalva ezzel, hogy tanulmányaik vagy munkájuk mellett honvédelmi feladatokból is kiveszik a részüket. Köztük volt az 500. szerződő, Grasalkovits Kinga végzős egyetemi hallgató is, elköteleződésével fontos mérföldkőhöz juttatva a régiós toborzást.

A fiatal diák pár hónapja az egyetemi campuson működő toborzó irodába tért be először, de korábban már Honvédelmi Többtusa versenyen is találkozott katonákkal. Mint elmondta, mindig is érdekelte a fegyveres testületek munkája, és élvezettel hallgatta a régi sorkatonaságról szóló történeteket is. Kinga jelenleg végzős anyagmérnök a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán, ezért hosszú távon is lehetőségként tekint a Magyar Honvédségre. Mivel járműipari öntész szakirányú diplomája lesz, a tartalékos lét után a szerződéses katonai szolgálatvállalást mérlegeli.

„A néhány éve folyó haderőfejlesztés miatt a honvédség tárt karokkal várja a műszaki végzettségű fiatalokat is, akik változatos beosztásokban tudják nálunk hasznosítani a tudásukat. A gépek önmagukban mit sem érnek, felkészült katonák szükségesek a működtetésükhöz.” – mondta Nagy Géza őrnagy, a miskolci toborzó iroda vezetője.

A jubileum ellenére a járványügyi helyzet miatt ünnepélyes keretek mellőzésével zajlott az esemény. Országos szinten már 10.000 fölött jár a tartalékos katonák száma, köztük szép számmal vannak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek is. Három éve, az önkéntes tartalékos katonák toborzásának megindulása óta országos viszonylatban folyamatosan 4-5. hely környékén szerepel a régió, ami annak tükrében szép eredmény, hogy a régióban jelenleg nincs nagy létszámú katonai szervezet.

„A most szerződést kötött tartalékosokra a közeljövőben egy mozgalmas kiképzés vár, mely során az élet más területén is hasznosítható tudásra is szert tesznek az alapvető katonai ismeretek mellett.” – árulta el Bátor Ferenc alezredes, az állomány felkészítéséről gondoskodó helyi 2. Vattay Antal Területvédelmi Ezred 10. Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!