2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Közel 200 ezer embert érinthet a bértámogatási program
royal_magazin_PNG

Közel 200 ezer embert érinthet a bértámogatási program

Közel 200 ezer ember lehet érintett azokban az ágazatokban, amelyekben lehetőség van a részvételre a bértámogatási programban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
 
Bodó Sándor kiemelte, hogy a koronavírus-járvány tavaszi első hullámának időszakához hasonlóan a munkabérek kifizetésében az állam jelentős segítséget nyújt, 241 500 forint az a bruttó támogatás, amelyet a munkaadóknak tudnak most biztosítani igénylés alapján. Ez azt jelenti, hogy a forrás rendelkezésre áll a munkavállaló megtartásához, amely elvárás is. A támogatási forma novemberre igényelhető, a kérelmet a foglalkoztatási főosztályoknál lehet beadni – tette hozzá.

Az államtitkár a foglalkoztatásról elmondta, hogy jelenleg mintegy 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, ugyanakkor a munkaerőpiac szinte óráról órára változik, reagál a napi kihívásokra, ezért nagyon fontos, hogy készen álljanak a támogatási programokkal.

Beszélt a távmunka szabályozásáról is: a jogi alapok megteremtődtek, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a munkakönyv tartalmától jelentősen eltérjenek megállapodás formájában. A költségátalány biztosítása is nagy segítség, hiszen amennyiben a versenyszféráról van szó, a munkaadó és a munkavállaló meg tud állapodni, és akkor a minimálbér 10 százalékáig, 16 100 forintig átalány számolható el. Korábban is volt arra mód, hogy a rezsiszámlákat valamilyen megosztás szerint a munkahely elszámolja távmunka esetén, de ez bonyolult volt, az átalánnyal egyszerűbbé vált – tette hozzá.

Forrás: mti.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!