2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

Új közösségi terek Mezőkövesden


Sikeresen lezárult Mezőkövesd Város Önkormányzatának pályázata, amelynek keretében az önkormányzat felújította, illetve Rendezvény Központtá alakította át a város egykori kistemplomát, továbbá Skate Parkot és közösségi kertet hozott létre. A TOP-2.1.2-15 Zöld város kialakítása című pályázati felhívásra beküldött, TOP-2.1.2-15-BO1-2016-00005 azonosító számú „Zöld felületek és közösségi terek fejlesztése, kialakítása Mezőkövesden” című projekt 342,8 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően valósult meg.

A város szívében található, 100 évvel ezelőtt épült egykori kistemplomot a pályázat keretében az önkormányzat megmentette, felújította és átalakítva újra a nagyközönség tulajdonába került. Az új Rendezvény Központban egy nagytermet és egy kisebb kiállítótermet alakítottak ki, valamint új vizeshelyiség-csoporttal és kiszolgáló helyiségekkel bővítették az épületet, parkolót építettek, továbbá rekonstruálták Takács István mezőkövesdi festőművész1973-ban festett freskóit is. A projekt keretében bútor-, informatikai és hangtechnikai eszközbeszerzés is megvalósult. Az új központ kamaraelőadások, koncertek, házasságkötések megrendezésére biztosít lehetőséget, továbbá kiállításoknak, egyéb bemutatóknak és közösségi rendezvényeknek is otthont adhat.

Az összesen 342,8 millió forintos európai uniós támogatásból egy modern Skate Parkot is létrehoztak a Szomolyai út végén található Kőkép körüli területen. A helyszínen épült sportpálya a város és a környék fiataljai számára biztosít mozgási lehetőséget. A területen egy öntözőrendszerrel ellátott nagy méretű – két kisebb pályára osztható – füves labdarúgópályát, vizesblokkot, mesterséges lelátót és sétányokat alakítottak ki, valamint növénytelepítés és a terület rendbetétele is megvalósult.

A pályázat részeként egy közösségi kertet hoztak létre az Egri úti lakótelepen. A környéken élők és saját kerttel nem rendelkezők használhatják a kertet növények ültetésére és termesztésére, ezáltal lehetőséget nyújtva részükre az egészségtudatos életmód megteremtésére.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. Elemei hozzájárulnak színvonalasabb közösségi élet feltételeinek megteremtéséhez, valamint különböző szabadidős programok megrendezéséhez is. A fejlesztés alapvető célja volt Mezőkövesd járásközponti szerepének erősítése, a városi életminőség javítása, vonzó városkép kialakítása, esztétikai értékeinek megőrzése, közösségi, városi funkciók bővítése, a szolgáltatások minőségének és elérhetőségének javítása.

A fejlesztés eredményeként bővültek a város lehetőségei a kultúra és a sport területén is, valamint a projekt esélyt biztosít az egészségtudatos életmód megteremtésének elősegítésére is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ismét lecsapott az álbankár, egy edelényi sértett számláján lévő közel 5 millió forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitánys…
Tömérdek hirdetésben árult ingatlanokat egy férfi, miközben évente alig négy-öt számlát állított ki az őt megbízó tulajdonosoknak az eladott ingatlano…

További cikkek