2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Örülünk a célbaérkezésnek!
53669

Örülünk a célbaérkezésnek!

Beszélgetés Dudás Gergő Raliversenyzővel a 2020-as Salgó Rali után.

 STEELVENT Salgó Rally 2020

Dudás Gergő – Tóth Zsolt
2020.07.18-19.
Rodeo Speed Car Kft.

Bátonyterenye – Mátraalmás körgyorson kategória negyedik időt mentetek. Ez nem kis teljesítmény. Ennyire élveztétek ezt a gyorsot?

Mind a három körben nagyon élveztük, sajnos ebben a negyedik időben is sok bent ragadt. A második körben megkaptuk magunk elé Kovács Antit, és pár kanyar múlva utol is értük és hét kilométert autóztuk mögötte. Itt sok időt elvesztettünk. Szomorúak voltunk emiatt, aztán a következő gyorson defektet is szedtünk össze, így el is ment a versenyünk. Az bántott kicsit, hogy nem tudtuk kiautózni azt, amit akartunk azon a hosszú gyorson.

A Salgótarján – Kazári gyorson mindkétszer azonos helyet értél el a kategóriátokban. Ennyire jó volt az itienretek?

Mi csak a hosszú gyorsra állítottuk az autót, mondhatnám azt, hogy a másik kettő gyorssal nem is foglalkoztunk annyira a beállítások terén.

Bátonyterenye – Mátraalmáson immár harmadjára mentetek le és a rallylive pont hun nyilatkoztad:  „Ez az első normális, amit le tudtunk jönni. Nagyon élveztük.”Miért is volt ez az első?

– Sajnos azon is kaptunk egy lassú defektet, kettétört a felni is még az első körben, de le tudtunk jönni vele. Mindig volt valami problémánk a körgyorson, pedig nagyon vártuk azt a szakaszt.

Az utolsó gyorson pedig a nézőknek autóztatok: Milyen érzés nem időre menni és kiszolgálni a népet?

– Teljesen más, nem összehasonlítható a kettő! Élveztük mi mindegyik részét, amikor időre mentünk akkor is. Ezzel az autóval szinte tök mindegy mit csinál az ember csak pozitívak a tapasztalatok, amiket átél benne.

Mennyire tudtatok összeszokni a kocsival az egy versenynap alatt?

Most megint egy olyan versenyszituációt tapasztaltunk meg, ami ritkán fordul elő, bár az utóbbi években egyre többször ez a nagyon esős, nagyon sáros körülmény fogad minket a versenyeken. Ezzel az autóval még nem mentünk ilyen versenykörülmények között.

Hogy vizsgázott a szerelő csapat?

– Teljesen jól. Össze lett rakva egy stratégia, ami jónak bizonyult. Minimálisat állítottunk a szervizidőben csak a Skodán.

Milyen érzés volt egy ilyen viszontagságos verseny után meglátni a céldobogót Salgótarjánban?

– Jó lett volna problémamentes versenyt magunk mögött tudni, de így is nagyon pozitívan zártuk ezt a versenyt.

Hogy értékeled a Salgó Ralit?

– Jó volt végre menni éles körülmények között, persze van az emberben csalódottság, de ez vele jár.

Zárszóként mit kívánsz magatoknak a Miskolc Ralylra?

– Egy jó ízű autózást!

A Clone Rally Team együttműködő partnerei:

FUEL, www.fuel-benzinkutak.hu, Desef Silver, Waldheim, Szilárd Sped Kft., Probo Trans, Robplast, FRIK, Safety Truck Kft, FHO, Herman Vitamins, JutaVit, Stage Light Theatre Szociális Szövetkezet, OLP – TECH Kft, Supersprint Kft, Micro Green Village, S7 Gázfutár, DREAM-LIGHT-THEATRE Bt., Domvill Szer KFT., Kacsándi Elektro Kft.

– Hajósi Miklós –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!