2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Szijjártó Péter: 28 Heves megyei vállalat kötelezte el magát beruházás mellett
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: 28 Heves megyei vállalat kötelezte el magát beruházás mellett

Heves megyében 28 vállalat kötelezte el magát  a versenyképesség-növelő támogatási programban, 13,5 milliárd forint értékben hajtanak végre beruházásokat, amelyhez a kormánytól 6,4 milliárd forint támogatásban részesülnek – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Magyar Gomba Kertész Kft. szerződésátadási ünnepségén, Demjénben.  Szijjártó Péter elmondta, hogy a beruházásoknak köszönhetően 4000 munkahelyet mentenek meg Heves megyében. Demjénben az egri borvidék és -kultúra fellegvárának számító Egri Korona Borház is bejelentette beruházását, amely nem a klasszikus tevékenységéhez tartozik, hanem a gombatermesztéshez. Egy olyan beruházás, amellyel ez a vállalat is több lábon áll majd, amelynek köszönhetően nemcsak átvészeli a válságot, hanem a válság után induló új világgazdasági versenyben olyan startpozícióból indul, amely kedvezőbb a válság előttinél – közölte. A beruházás értéke 564 millió forintot tesz ki, amellyel az Egri Korona Borház megteremti magának azt a lehetőséget, hogy a gombatermesztés esetében az alapanyagok rendelkezésre állása kiszámítható legyen. Olyan raktár jön létre, olyan gépeket vásárolnak és olyan technológiát állítanak szolgálatba, amely a gombatermesztési kapacitásokat jelentős mértékben növeli majd. Az egri borház által külföldön értékesített gomba mennyisége az össztermelése felét adja jelenleg, és a kapacitás növekedésével a magyar gomba újabb exportpiacokon jelenik majd meg – fűzte hozzá. Szijjártó Péter kiemelte: a világjárvánnyal szembeni védekezés első szakaszát Magyarország megnyerte, ez az első szakasz alapvetően az egészségügyi kérdésekre koncentrált, most azonban a gazdasági védekezés időszaka következik. Hozzátette: a cél megvédeni az összes olyan munkahelyet, amely veszélybe került, illetve pótolni minden elvesztett munkahelyet. A miniszter szerint az elmúlt időszak teljesítménye feljogosít arra, „hogy legyen annyi önbizalmunk, hogy minden túlzás nélkül azt a célt is kitűzhessünk magunk elé, hogy több munkahelyet teremtsünk, mint amennyi elvész a válság miatt”. Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a versenyképesség-növelő támogatási programban országosan 806 magyar vállalat kötelezte el magát 377 milliárd forintnyi beruházás mellett, amelyhez a kormány 169 milliárd forint támogatást ad, és amellyel 143 ezer 618 munkahelyet véd meg. Rácz József, a Magyar Gomba Kertész Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a veszélyhelyzet idején sem váltak meg egyetlen dolgozójuktól sem, és ezzel az 564 millió forintos beruházással jelentős kapacitásnövelést érnek el, és jó reményeik vannak arra, hogy a legnagyobb német áruházláncok beszállítói lehetnek. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Magyar Gomba Kertész Kft. árbevétele 2018-ban 5,1 milliárd forint volt, az azt megelőző évben 4,9 milliárd forintot tett ki. Adózott eredménye tavalyelőtt 164 millió forint volt, 2017-ben pedig meghaladta a 232 millió forintot. A kft.-nek 2017-ben 73 dolgozója volt, amely 2018-ban 95-re emelkedett. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!