2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Tudásszintfelméréssel zárult a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének gyermekelhízást visszaszorító programja Szerencsen
royal_magazin_PNG

Tudásszintfelméréssel zárult a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének gyermekelhízást visszaszorító programja Szerencsen

2015 októberében hazánkban második helyszínként Szerencsen indult el a hároméves GYERE® – Gyermekek Egészsége Program, amely a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) szakmai vezetésével és a Nestlé az Egészségesebb Gyermekekért programjának támogatásával valósult meg.  A GYERE® Program legfontosabb célja, hogy a helyi közösség összefogásával, annak aktív bevonásával visszaszorítsa a gyermekkori túlsúlyt és elhízást, hiszen ez a komoly egészségügyi kockázatokat magában hordozó probléma sajnos Magyarországon is majdnem minden negyedik iskolást érint. A programot az elmúltkét tanévben egy fenntartó projekt egészítette ki Szerencsen, ami a résztvevő gyermekek körében végzett tudásszintfelméréssel zárult.

Szerencsen 2018 nyarán ért véget a GYERE® Program, aminek folyatásaként a következő tanévtől elindult egy kétéves fenntartó projekt a pedagógusok közreműködésével, ez a város két általános iskolájában több mint hétszáz gyermek részvételével zajlott. Az MDOSZ tizenkét előadásnyi elméleti és gyakorlati elemeket tartalmazó tematikát dolgozott ki, az ehhez kapcsolódó anyagokat a tanárok havi egy-két tanórán adták át a diákoknak. A pedagógusok által megtartott gyakorlati órákon a gyerekek átismételték az egészséges táplálkozás legfontosabb alapjait. Emellett olyan új témákkal is megismerkedhettek, mint például az energia-egyensúly jelentősége az optimális testsúly megőrzésében, az élelmiszerhigiénia, a helyes élelmiszerválasztás, az élelmiszerpazarlás, a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás, a divatdiéták veszélyei és nem utolsó sorban betekintést nyerhettek a dietetikusi szakmába.

A szakmai szervezet a fenntartó program elején és végén is kitöltetett a diákokkal egy tudásszint-felmérő kérdőívet, hogy mérhető legyen a gyermekek ismereteinek gyarapodása. A korábbi és az új témákról is szerepeltek kérdések a kérdőívben.

Az energia-egyensúly téma kapcsán az energia-szükségletük kiszámításáról és az ennek megfelelő ételadagokról tanultak az iskolások. Az első felmérés szerint csupán 28%-uk tudta helyesen, hogy a számára megfelelő adag többek között mitől függ (nem, életkor, fizikai aktivitás), a második felmérésre már 43%-ra nőtt a helyes válaszadók aránya.

A kenyerekre/pékárukra vonatkozó kérdésnél az első felmérésben a gyermekek többsége úgy gondolta, hogy a jóval alacsonyabb szénhidráttartalmuk miatt érdemes a teljes kiőrlésű lisztből készült termékeket választani. A második felmérésben viszont már a többség a helyes választ, azaz a magasabb rosttartalmat jelölte meg előnyként.

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatban azt a kérdést kapták, hogy szabadidős sportoláskor szükséges-e ilyen termékeket fogyasztani. Az első felmérésben 47% adott helyes választ, azaz, hogy a vegyes, változatos táplálkozás mellett az esetek többségében nincs szükség az étrend-kiegészítőkre, a program végeztével jelentősen, 76%-ra nőtt a jó választ adók száma.

A fenntartó programban a diákok jobban megismerkedhettek a dietetikusi hivatással és azt is megtanulhatták, hogy miért nem mindegy, hogy kitől kérnek tanácsot a táplálkozásukat érintő kérdésekben. Az első felmérés idején még a többség úgy gondolta, hogy ezekben a témákban fitnesz, életmód és táplálkozási tanácsadóra hallgatna leginkább, a második felmérésben viszont zömmel már a dietetikust jelölték meg. Ez arra enged következtetni, hogy ezek a fiatalok a jövőben valószínűleg megfelelő szakemberhez fognak fordulni, ha az étkezésükkel kapcsolatban segítségre lesz szükségük.

Rendkívül pozitív eredménynek számít az is, hogy a gyermekek háromnegyede (76%) tudta, hogy az OKOSTÁNYÉR® a legújabb hazai táplálkozási ajánlás.

A felmérésben a szakmai szervezet arra is kíváncsi volt, hogy a diákok mennyire tartották könnyen érthetőnek az anyagokat. Ezt egy ötfokozatú skálán kellett értékelniük, ahol a tanulók 88%-a legalább négyest vagy annál jobbat adott az érthetőségre.

 

Az utolsó kérdés pedig arra irányult, hogy a program végeztével mennyire érzik magukat tájékozottnak a helyes táplálkozással kapcsolatban. A gyermekek 77%-a úgy gondolta, hogy felkészültebb lett ebben a témában és sok új ismerettel bővült a tudása.

 

Az MDOSZ szakemberei a tanév befejeztével végleg elköszönnek Szerencstől remélve, hogy az átadott tudással nem csak a gyerekek, hanem közvetve a családjuk táplálkozási szokásait is sikerült helyes irányba terelni. Köszönet illeti a tanárok mellett a szerencsi gyerekeket, akik a fenntartó program alatt is nyitottak voltak az egészséges táplálkozással összefüggő új ismeretekre, amit összességében öt tanéven át kaptak meg a dietetikus szakemberektől. A kérdőív eredményeiből is látható, hogy tudásuk szépen fejlődött, ennek pedig vélhetően hosszú távon is pozitív hatása lesz, hisz felnőttként, saját önálló életükben és majdani családjukban is feltehetően kamatoztatni fogják a megszerzett tudást.

A szakmai szervezet elsőként Dunaharasztiban valósította meg a nemzetközi modellen alapuló hazai programot, ezután következett Szerencs, jelenleg pedig Diósgyőrben fut a GYERE® Program.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A pajzsmirigy és a depresszió
Előfordulhat, hogy a depresszió mögött a pajzsmirigy megbetegedése áll. ​A depresszió és a pajzsmirigyproblémák közötti kapcsolat egyre inkább a figye…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!