2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Szijjártó Péter: két nap alatt több millió egészségügyi felszerelés érkezett Kínából
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: két nap alatt több millió egészségügyi felszerelés érkezett Kínából

Két nap alatt 595 lélegeztetőgép, 4 millió 200 ezer maszk, valamint 2 millió 900 ezer kesztyű érkezett Magyarországra Kínából – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a kormányülés előtt az MTI-vel. A tárcavezető elmondta, sorra érkeznek a hírek arról, hogy a nyugat-európai országok kormányai fellazítják a koronavírus-járvány terjedését lassító intézkedéseket. Ugyanakkor folyamatosan jelennek meg azok az aggodalmak is, amelyek szerint az emberi kontaktusok számának növekedése miatt a járvány terjedése gyorsulhat – tette hozzá. Szijjártó Péter szerint sok vita van ezekről a kérdésekről, és senki nem tudja pontosan, hogy mi fog történni. Egy dolog azonban biztos, az emberi kontaktusok számának növekedése fel tudja gyorsítani a világjárvány terjedését, a felgyorsuló terjedés pedig növelni tudja a nyomást az egészségügyi ellátórendszereken – fogalmazott. A miniszter hangsúlyozta, ezért továbbra is az a feladatuk és kötelességük, hogy a magyar egészségügyi rendszert oly módon készítsék fel, hogy folyamatosan készenlétben álljanak a védekezés sikeréhez elengedhetetlen eszközök. Hozzátette, a kedden és szerdán Magyarországra érkezett több milliónyi eszköz az egészségügyi ellátórendszerbe kerül. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!