2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Egy se legyen! – Amikor a nulla jó

„Csak” egy ittas sofőr okozott közúti közlekedési balesetet az év ötödik hetében Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain. A Borsod-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére!

Hangsúlyozni kell, hogy a ittas állapotban elkövetett járművezetés bűncselekmény és bírósági eljárást vonhat maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára! A 2018-as esztendő ötödik hetében a megye útjain 2018. január 29-e és február 4-e között 78 közúti közlekedési baleset történt, ebből mindössze csak 1 anyagi kárral végződő balesetben volt ittas sofőr az okozó.
ellenőrzés

A járőrök az adott időszakban azonban 17 ittasan volán mögé ülő sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított eljárások folyamatban vannak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ismét lecsapott az álbankár, egy edelényi sértett számláján lévő közel 5 millió forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitánys…
Tömérdek hirdetésben árult ingatlanokat egy férfi, miközben évente alig négy-öt számlát állított ki az őt megbízó tulajdonosoknak az eladott ingatlano…

További cikkek