A koronázatlan Királyné a második része a 15. századi Franciaországot bemutató A szerelmes Királynő című sorozatnak.
A sorozattal azonos ezt a címet viselő első rész Aragóniai Jolánra, az Anjou család matriarchájára, valamint volt neveltfiának, VII. Károly udvarában jelentős szerepet játszó személyre fókuszál, akit Jolán felhasznált Károly trónra segítése és hatalma bebiztosítása érdekében.
Ezúttal a figyelem középpontjában Jolán pártfogoltja, Agnes Sorel áll, akit Károly szeretőjévé és szerelmévé akar tenni, annak ellenére, hogy a férfi stratégiai megfontolásból saját lányát, Máriát vette feleségül. Szépen fokozatosan egymásba szeretnek, és Károlynak erőt ad a boldogság és magabiztosság az angolok elleni harchoz. Cserébe királyi hercegnővé teszi, ami által nemcsak befolyást szerez a király felett, hanem mérhetetlen jómódot, rangot is. Természetesen ellenségeket is kap járulékosan.
Nem csoda, hogy Agnes elvarázsolja a királyt, hiszen Mária egyszerű, unalmas, de jámbor nő, aki elvégzi kötelességét, azaz hazája szolgálatát az utódok világra hozásán keresztül. Vele szemben Agnes gyengéd, kedves, bájos és szerető. E személyiségjegyei látszólag nem illenek az udvarba, azonban mindezek a vonások elengedhetetlennek bizonyulnak a túléléshez abban a kígyófészekben, amely az akkori francia királyi udvar volt. Nem habozik latba vetni minden képességét, hogy politikailag és személyesen is befolyással bírjon Károlyra. Egy mai olvasó számára ez a fajta naivitás életszerűtlennek, és olykor soknak tűnhet. Amint hatalomhoz jut, féktelen extravagánssága megmutatkozik minden útjába kerülő szép ruha és ékszer imádatában.
Megemlítendő még Károly kereskedelmi partnere, Jacques Coeur. Ő jó szolgálatot tesz mind anyagilag, mind gyakorlatilag nemcsak a királyi család, hanem személyesen Agnes számára is. Róla azonban még keveset tudhatunk meg – minden bizonnyal a sorozat további részében ismerhetjük meg őt. A többi karakter sajnos inkább egysíkú és könnyen felejthető.
Őfelsége, a Kenti hercegné érezhetően mélyen beleásta magát a történelem e korszakába, hiszen gazdag részletességgel mutatja be például Párizst a tornáival és körmeneteivel, vagy az udvart is teljes pompájában festi le. Mindent egybevetve A koronázatlan Királyné a karakterek szempontjából talán nem éri el az első rész színvonalát, ám ez nem von le semmit a cselekmény és a leíró-bemutató részek értékéből sem.
