2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Interjú » Győzelem az Eger Rallyn!
44545

Győzelem az Eger Rallyn!

Interjú Velezdi Eszter navigátorral az Eger Rally után.
Kertész Krisztián – Velezdi Eszter
Opel Astra OPC – Just Car Transport Kft.
CREDOBUS Eger Rallye 2017 – 2017.11.03-05.


Szombat reggel fagyos volt az idő. Miként sikerült abszolválni az első gyorsokat és majd a többit?

– Hosszú szombattal nyitottuk az Eger Rallyet ahol 3×3 gyorsasági szakaszt kellett teljesítenünk, mely vége már az éjszakába nyúlt, de a fagyos reggel sem vetett vissza lelkesedésünkből. Átesett az autó pár fejlesztésen. Meg kellett ismerkednünk vele, és az új gumikkal is még az első gyorson. Krisztián nagyon higgadttan és precízen vette a feladatot, én egy picit jobban izgultam. Navigátorként ugyanis nagyon komplex kézben tartani dolgokat már ezen a szinten. Nagy csatákat vívtunk Fenyővel és Gurigával a 2WD első 3 helyéért, ami nagyon izgalmassá tette a napot.

Eger főterén a Dobó téren volt a rajt és a célceremónia. Mit szóltok a sok kilátogató nézőhöz, illetve a pályák szélén is vártak-e szurkolók?
– Többször látogattam már ki a Dobó térre egy-egy Eger rallye kapcsán. Nagyon magával ragadó ilyenkor, de ebben a felállásban még egyikőnk sem volt a rendezvényen. Kár lett volna enélkül zárni az évet. A kissé hideg idő ellenére is sok néző várt minket a Rajt-Cél ceremónián, mind a pálya szélén. Nagyon megható volt! Az utolsó gyorsokon tapsoltak minket és már szurkolói zászlónk is volt! Nehéz ilyenkor szavakat találni. Köszönjük!

Vasárnap már 8 fokkal „melegebb” volt az első gyors rajtjában. Milyen gumiválasztás volt az ideális? Sikerült-e jól gumiznotok?
– Vasárnap, 3×2 gyors várt ránk. Két különböző karakterű és hosszúságú szakasz. Nagy volt rajtunk a nyomás, hajszállal vezetve a kategóriát, nem hibázhattunk. Úgy gondolom a gumi választásunk ideális volt, a puha keverék magabiztos tapadást eredményeztek. Kaland mentesen, karc nélkül, és sikeresen zártuk a napot!

Mennyire vette ki az erőt belőletek a három nap? Navigátorként a reggeli hideg aszfalt, hideg gumi mennyire nehezíti meg az itiner diktálását?
– Kimerítő volt az első ORC versenyünk, de megérte és nagyon örülünk, hogy itt is kipróbálhattuk magunkat.
Az aszfalt és az abroncsok kapcsolatát a pilóta hamarabb érzi, a diktálás a tempót követi, az én dolgom nem igazán nehezíti a hideg. Az ideális meleg gumis rajtok logisztikája viszont már az én feladatom navigátorként, az etapitiner szerinti km/perc számolással, hogy az érkezésünk mindig pontos legyen. Az már odafigyelősebb meló.

Technikai gond mentes volt a versenyetek?
– Az autó tökéletesen működött, a csapat nagyon jól dolgozott. Az éjszakai gyorson megviccelt a navigátor lámpa, így elemlámpa segítségével kellett rajtolnunk, de sikerült orvosolnom a problémát etapon.

Legközelebb hol láthatunk milyen versenyen benneteket?
– Reményeink szerint, Decemberben a Szilveszter Rallye-n újra találkozunk!


Összességében miként értékeled az Eger rallyt?

– Összességében a verseny és a rendezés nagyon tetszett. Jók és változatosak voltak a pályák. Debütálásunk az Országos Rallye mezőnyében hozott egy ORC 2WD Kategória 1. helyet is, aminek borzasztóan örülünk. Tartalmas hetet zártunk, sok tapasztalattal gazdagodtunk, és jó látni, hogy ez még nem a jéghegy csúcsa. Nagyon köszönjük mindazoknak, akik ezt lehetővé tették számunkra!
Köszönet a partnereinknek!

Köszönjük az interjút!
Eszter – Krisztián
– Hajósi Miklós –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!