Az elmúlt napok során ismét nagy figyelmet kapott a külföldön élő és dolgozó magyarok hátrányos megkülönböztetése a választásokon és népszavazáson. A jelenleg hatályos választási eljárásról szóló törvényben is szerepelt, hogy a külhoni magyarok mellett a külföldön tartózkodó, de hazai lakcímmel rendelkezők is szavazhatnak levélben, végül azonban egy fideszes módosító javaslat kizárta ennek lehetőségét.
A Jobbik jogállamhoz méltatlan diszkriminációnak tartja mindezt, és az elmúlt évek során számtalanszor felhívta a figyelmet e visszásságra az Országgyűlésben és más fórumokon is. Két határozati javaslatot is benyújtottunk a Parlamentnek e témában, továbbá a Jobbik javaslatára a Magyar Állandó Értekezlet 2014-es és 2015-ös zárónyilatkozataiban – amelyeket a magyarországi és külhoni magyar pártok, valamint a kormány egyhangúlag fogadtak el – is szerepelt, hogy szükséges a választójog gyakorlásának megkönnyítése.
A sajtóhírek szerint minden ellenzéki párt rossznak tartja a jelenlegi törvényi szabályozást, sőt az elmúlt napokban a kormány nyilatkozataiban is érzékelhető volt, hogy tisztában vannak e problémával, és nyitottak „bizonyos technikai módosításokra”.
Annak érdekében, hogy e kérdést illetően valóban konszenzus alakulhasson ki a parlamenti frakciók között, a Jobbik ötpárti egyeztetést hív össze 2016. augusztus 8. 10 órára. Emellett augusztus 18. 9 órára rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezzük, hogy a szükséges törvénymódosításokat az Országgyűlés elfogadhassa.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom tehát nem csak a szavak szintjén áll ki a külföldön élő magyarok szavazásának könnyítése mellett! Bízunk benne, hogy kormánypártok, valamint az MSZP és az LMP is elkötelezett a kérdés végleges rendezését illetően.
Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke