2024. 07. 18. csütörtök

Frigyes
1 EUR 390 HUF
1 GBP 463 HUF
Úgy látják, "ezt a Tornyi tudja megoldani"

Úgy látják, „ezt a Tornyi tudja megoldani”

Úgy látják, "ezt a Tornyi tudja megoldani"Nem mindennapi, sőt, már-már felülmúlthatatlan várakozások övezték Tornyi Barnabás érkezését a megelőző hetekben, hónapokban. Mielőtt elfoglalta helyét ismét a DVTK kispadján, szurkolói szavazások és más fórumok jelezték: ő az, akitől igazán sokat várnak Diósgyőrben. A drukkerek egy rész emlékezhet rá egy-másfél évtizeddel ezelőttről, másoknak, fiatalabbaknak ő még „új ember”. Mindkét tábornak szól alábbi interjúnk, amit még a múlt héten készítettünk – nem a szakmai ügyekről, hanem a mostani feladatvállalás emberi hátteréről.

– Szándékosan nem olvasok újságot, nem nyitogatom ezeket a honlapokat. De van egy emberem – mintegy internetes sajtófigyelő -, aki tudja, miről kell tájékoztatnia. Így objektívan, egy szűrőn át látom a helyzetet, és nem megy el rá sok időm; arra se, hogy esetleg felbosszantsam magam, vagy elszálljak a dicséretektől.

– Sok érdekeset lehetett az elmúlt két hónapban olvasni…

– Nagyon jó híreket hallottam, már az ősszel. Azt, hogy fantasztikus várakozással tekintenek az érkezésem elé. Ott volt az a szavazás például, hogy kit szeretnének edzőnek a szurkolók.

– Meglepő volt ez? A felfokozott várakozás. Netán ijesztő?

Úgy látják, "ezt a Tornyi tudja megoldani"– Inkább jóleső. Emlékszem, valamikor ősszel, október-novemberben zajlott az a filmforgatás. A rendező által feltett tizennégy kérdésre kellett válaszolnom, még Katarban, ott forgattak velem. Akkor felidéződött bennem minden… A régi diósgyőri emlékek.

– Ez időben hogyan viszonyult a tényleges felkéréshez?

– Nagy Béla hívása ezt követően jött.

– Korábban nem volt már megkeresés? Mert ezzel kapcsolatban beszélnek a népek mindenfélét.

– Nem.

– Még azt is kifigyelte valaki, hogy a bútorait hirdeti kint, biztos jön haza… Lehetett ilyen találgatásokat olvasni a neten.

– Nem, szó sincs róla. Ami a bútorok árusítását illeti, tényleg fenn volt a hirdetés, egy katari portálon, egy ottani költözés miatt, mert valóban el akartuk adni a régi berendezést, egy újonnan bútorozott házba költöztünk éppen.

– Szóval csak véletlen egybeesés.

– Teljesen véletlen. Ami a várakozásokat illeti tehát: hogy ijesztő? Én közszereplést vállaltam. Erre fel vagyok készülve. Hogy ne dőljek be annak se. mikor jókat mondanak rólam. És az se borítson ki, mikor rosszakat. Ellenkezőleg, a megfelelési vágy az, ami inspirál. Ez az az ambíció, ami miatt most itt vagyok. Addig spannolom magam – és a környezetemet -, míg eredmény nem lesz.

Úgy látják, "ezt a Tornyi tudja megoldani"– Szóval egyszercsak befutott az a bizonyos hívás…

– Én már úgy voltam vele, hogy Magyarországra nem akartam visszajönni. Láttam az évek alatt, hogy vagy a magyar labdarúgás nem érett meg arra, hogy ilyen mentalitású ember kapjon feladatot és el is ismerjék, vagy én nem vagyok alkalmas rá… Az elmúlt harminc évben Zalaegerszegen, a Vasasnál, Siófokon ami bántás ért – nemhogy nem zavart, de ez hozza ki belőlem a maximumot! De, mondom, végül oda jutottam, hogy kezdtem felszámolni a magyarországi bázisaimat, amúgy is hivatalosan már régen külföldön élő magyarnak számítok. Megírtam egy könyvet erről az egészről, tükör a magyar fociról, de magamról is. Nem mondom, lehet, perek lesznek belőle… De vállalom azt is. Mondtam is az ügyvédemnek. Akár ha a végén ráfizetek, akkor is ki kell adni. Mert a magyar fociban nem mindenki „a becsületrend lovagja”.

– Mielőtt még a leglelkesebb szurkolók elkezdenék kérdezgetni, mikor-hol kapható, térjünk vissza azokhoz a szurkolókhoz, akik már ősszel Tornyi Barbanás visszatéréséről fantáziáltak – vagy csak túlontúl jólértesültek voltak?

– Nem, akkor emögött nem volt semmi. Úgyhogy a találgatásokat magamban úgy zártam le: köszönöm, jólesik. Ennyi.

– Legsötétebb álmaiban sem fordult meg, hogy…

– Miért „legsötétebb”? Mondhatna rózsaszínt is! De tényleg nem fordult meg.

– De Nagy Béla hívása derült égből villámcsapásként jött.

Úgy látják, "ezt a Tornyi tudja megoldani"– Igen. Illetve mégse teljesen. Azért volt már nyáron is valami. Egy befektetői csoport keresett meg. Mogyoródi Gábor, egykori játékosom hívott, szeretnék, ha edző lennék Miskolcon. „Én is szeretném!”, válaszoltam, tréfából. De komolyan – mondta erre -, ha ők lesznek a befutók a DVTK-nál, számíthatnak-e rám. Később szólt, hogy nem lettek azok. Úgyhogy nekem sem kellett különösebben átgondolnom ezt a lehetőséget. Addig nem jutottam el, hogy például a nejemnek említettem volna.

– A novemberi telefon után viszont annál inkább volt miről beszélgetni családi körben.

– Nagy Béla hívott, röviden, tárgyszerűen és nagyon szimpatikusan vázolta, mi a terv, mi a cél. És hogy úgy látják, „ezt a Tornyi tudja megoldani”. Érdekes a felvetés… – mondtam akkor. Aztán jöttek a következő telefonok, több napon át egyeztettünk, naponta többször is. És betette a darazsamba a fület… Attól kezdve… mint mikor a színészt felkérik a főszerepre, elkezdni gondolatban magára venni a jelmezt, próbálgatni a szövegét! Beszélgettünk, sarokpontok, így és így nézne ki a dolog – és akkor azt mondtam, rendben. December 6-án, jól emlékszem. Azt mondtam, ha valami rendkívüli nem jön közbe, tekintsen diósgyőri edzőnek.

– Ám ez akkor még titok maradt.

– Igen, mindjárt kértem, még ne jelentsék be nyilvánosan. Még el kellett intéznem a kinti munkámmal kapcsolatban sok mindent, addig nem tartottam volna korrektnek. A következő hetekben ez zajlott, s bár már a karácsony előtti miskolci filmpremierre is meghívtak a rendezők, nem tudtam itt lenni, csak január 3-án landolt a repülő és az utam egyből Miskolcra vezetett.

– Amikor kimondta az igent…

– Akkor azonnal elindítottam huszonhárom telefont, megvannak a csatornák, az itthoni kapcsolataim, véleményt kértem mindenről és mindenkiről, a műfűtől az utánpótlásig. Hogy lássam, i a helyzet Diósgyőrben. És már készítettem is az edzésterveket. És tudtam azt is, hogy örömet szereztem sok embernek. „Nem kell más karácsonyi ajándék”. „Tornyival telt ház lesz megint”. Kaptam a híreket a drukkerek megnyilvánulásairól.

Úgy látják, "ezt a Tornyi tudja megoldani"– Apropó, filmvetítés. Szó volt róla, hogy a DVTK 100 év című mozit vetítsék le a most formálódó keret tagjainak, lássák, mit jelent ez a négy betű, és hogyan hat rájuk. És ez egyfajta csapatépítő tréning lehetne. Lesz ilyen?

– Még én magam sem láttam. Úgy tervezem, hogy az edzőtáborba induláskor a buszon vetítjük le. Egy másik fontos film, a Piszkos tizenkettővel egyetemben. De most jut eszembe, azzal ültünk le, hogy afféle privát interjú készüljön, a magánemberről! De hogy volna lehetséges, amikor a magánember esetemben, ugyanaz, mint a szakember: csak a fociról tudok beszélni!

– Semmi gond, épp az a lényeg, hogy az önre kíváncsi szurkolók minél jobban és minél több oldaláról megismerhessék. Mint ahogy azt a folyamatot is, ami oda vezetett, hogy immár ismét Miskolcon köszönthetjük.

– Nem volt könnyű ez folyamat. A család miatt sem. A fiam két évet járt már a kint a British Schoolba, perfekt angolból. A feleségem a munkájában – divat és parfüm – sikeres volt. És én nem adtam lehetőséget a családomnak, hogy válasszanak. Mert van egy nagy elhivatottságot érző családfő, aki azt mondja, megyünk. Azóta is rendkívül jólesik, mikor a gyerekemen látom, hogy szeretne megnyugtatni, és azt mondja: apa, én szeretem a havat, és szeretek itt lenni… És büszkén meséli, hogy már az itteni iskolában milyen sok új barátja van.

– Mindig is izgatott, hogy ilyen szakmában az ember mennyire tud egzisztenciálisan kötődni egy-egy helyhez, városhoz. Nem mindegy, hogy egy havi albérletet vesz ki, vagy építkezni kezd, hogy a két végletet említsem.

– Tisztában vagyok vele, hogy az edzői élet cigányélet. Mint egy vándorcirkuszos családé. Én ebben már edzett vagyok. Tudomásul veszem, hogy ezzel jár. Ha valaki pedig nem tudja nilyen rugalmasan felfogni, na, azt hívom én megélhetési edzőnek. Akkor kiszolgáltatottá válik ugyanis. A főnökei zsarolják, a környezete puhítja, és erre elvtelen engedményekkel reagál az edző, mert jaj, kirúgnak, jaj, költözni kell, jaj, a gyerek iskolája. Van egy bizonyos szintű tudásom, egyenes jellemem. Egyik kezemben kalács, másikban a korbács, aki bújt, bújt, aki nem, nem.

Úgy látják, "ezt a Tornyi tudja megoldani" – Jöjjön itt most egy személyes emlék: jól emlékszem arra az 1999 januári napra, amikor a Városház téren uszkve négyezren álltunk, és az akkor távozó edző, akinek maradásáért tüntetett a tömeg, maga is szólt néhány szót a miskolci futballbarátokhoz. Közte valami olyasmit, hogy „én nem vezetni akarok, hanem olyan vezetőt látni magam előtt, akit követhetek”. Jól emlékszem? És ez a filozófia máig megmaradt?

– Igen. Ez az egyik ars poeticám. Mindenki szereti a rendet, fegyelmet, a kiszámíthatóságot és a hitelességet. Ennek hiányában bukik a mutatvány. Az akkori vezetés… Az a bizonyos este, kitörölhetetlen az emlékezetemből. De erre sokan emlékezhetnek, hagyjuk. A mostanit még nem tudhatom objektíven megítélni, de tisztábbnak látszó, értelmes emberek gyülekezete, és felelősségteljesen vezetők, ez biztos.

– A klubhonlapon, persze, nem fogjuk a klubot kritizálni, de azért azt hallani lehetett, és nyilván természetes is, hogy az aktuális diósgyőri munka két héttel ezelőtti megkezdése óta vezetőedzőként volt már bőven mi miatt bosszankodnia.

– Nem a klubot kell szidni. Azt az alkalmazottat kell kirúgni, aki nem tud vagy nem akar dolgozni. Aki azt hiszi, hogy a vécé az „budi”, a fehér fal sárosan és összefirkálva „szép”. A jakuzzi vízkövesen, a szerelés összetaposva, és a sarokba dobva „gyönyörű” látvány. Akik jól érzik magukat a kuplerájban. Ezt nem tűröm. Egyébként az elnök úrral és az illetékesekkel már egy bejáráson vettem részt a stadionban, végignéztük, mik a problémák. Megmondtam, mi az, amit vezetőedzőként nem viselek el, mert ez egy patinás, első osztályú klub, profi játékosokkal, szép stadionnal.

– Lám, követelni szükséges. Bármennyire is ódzkodik az ember esetleg a vezetői szereptől, bizonyos helyzetekben, ha valamit el akar érni, a törekvés élére kell állni…

– Nekem – és a vezetőségnek – követelnünk kell. Enélkül nem érhetünk el eredményt. És a játékos is meg tudja hálálni a játékával, ha megfelelőek a körülmények, ha megkapja, amire szüksége van. És szereti azt, aki követel tőle. Aki kihozza belőle a maximumot, a pluszt. Aki láttatja előtte a célt. A közös célt.

 

B.A.

fotó: dvtk.eu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek