2024. 08. 1. csütörtök

Boglárka
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Magyar Békekör: Oroszország jószolgálatot tett az emberiségnek

Oroszország kivívta magának a világ megbecsülését azzal, hogy véget vetett az Iszlám Állam szíriai rémuralmának, az erő alkalmazása után pedig kivonja haderejének zömét Szíriából, hogy elősegítse a szíriai békefolyamatot és politikai rendezést – írta vasárnap kiadott közleményében a Magyar Békekört szervező Magyar Szociális Fórum.
Oroszország minden elismerést megérdemel az emberiségnek tett jószolgálataiért: megálljt parancsolt az ázsiai nácizmusnak, és a járvány továbbterjedésének más földrészekre is, közreműködött a szír nép felszabadításában a terrorista uralom alól, Szíria területi épségének megőrzésében, alapvető szerepet játszott a békés politikai rendezés feltételeinek megteremtésében Aszad elnök rendszere és a demokratikus szír ellenzék között egy koalíciós nemzeti egységkormány megalakításáért szabad választásokon. Moszkva jószolgálatot tett a népvándorlás mérséklése, okainak fokozatos kiküszöbölése érdekében is.

Oroszország öt hónap alatt megvalósította, amit a nyugati szövetségi rendszer öt év alatt is képtelennek bizonyult. A siker kulcsa a politikai-erkölcsi hozzáállás különbségében rejlik – írják. Nevezetesen abban, hogy Oroszország nem hódítani ment Szíriába, hanem segíteni a közös ellenség legyőzésében. Katonai erőt nem a hadiipari profit gyarapításért alkalmazott, hanem azért, hogy megszabadítsa a világot a rá leselkedő fenevadtól, és biztosítsa a szír nép önrendelkezési jogát. Hozzáállása megerősíti az ENSZ Alapokmányában deklarált elveket, visszahelyezi őket jogaiba, , mindenekelőtt a népek békés együttélését, és új távlatot tár fel egy igazságosabb és békésebb világrend felé.

Oroszországnak most az ENSZ égisze alatt folytatott genfi tárgyalóasztalnál kell tanúsítania ugyanazt az erkölcsi alapállást, amelyet eddig a szír hadszíntéren tanúsított. Nem lesz könnyű, de van mire építeni – írta a Magyar Békekört szervező Magyar Szociális Fórum.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Villámgyors elfogás Ózdon
Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították. Két ózdi kö…