Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas költő, valamint Orbán János Dénes József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorúja díjjal kitüntetett író új köteteit Farkas Wellmann Endre költő, szerkesztő mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház nézőtéri társalgójában ma délután. Béres Attila igazgató köszöntője után a szerzők saját könyveikből olvastak föl idézeteket, s a Mintha Együttes szolgáltatta a zenét, máris megzenésítve néhány verset.
SZŐCS GÉZA: „HAT-SZÁZHAT” UTAZÁS TRÉFÁS RÍMEKBEN MAGYARORSZÁGON ÉS A VILÁG KÖRÜL GYEREKEKNEK, 6 ÉVES KORÚAKTÓL 106 ÉVES KORIG
Így ajánlotta saját verseskötetét:A kötetben olvasható kisversek százegynéhány helyszínhez kapcsolódnak, melyek többnyire valóságosak, de akadnak köztük képzeletbeliek is. Előre kell bocsátanom, hogy ábrázolásszerűen ezek a szövegek egyetlen
helyszínt sem jelenítenek vagy idéznek meg.
ORBÁN JÁNOS DÉNES:A SWEDENBORG KÁVÉHÁZ
Így ajánlotta regényét, amelyben 13 vers is helyet kapott: A szerelem és a halál Da Vinci kódja? Bölcsészkalauz túlvilági stopposoknak? A sokszor kiátkozott és sokszor megdicsőült irodalmi fenegyerek, OJD újabb pimasz feladványa a szakmának és az olvasóknak? Demonstrációja annak, miként lehet a pornóba hajló erotikát, a fergeteges humort, a pikareszk és szürreális kalandokat költészetbe öltöztetni?
Emmanuel Swedenborg Leonardóhoz mérhető polihisztor volt, csak épp kevesen ismerik, mert túlságosan is merészen értelmezte a kereszténységet, és ezért két évszázadon keresztül próbálták bagatellizálni tudomány- és eszmetörténeti jelentőségét. Az ő filozófiájára építkezik ez a rendhagyó regény.
Tudjuk, hogy az álmok révén kapunk ízelítőt a túlvilágról? Egyáltalán, észrevettük, hogy meghaltunk? A Swedenborg kávéházban a szép halállal randevúzunk, aki levetíti nekünk életünk álomszerű filmjét, úgy, ahogyan szerettük volna megélni. És ahogyan halálunk után fogunk létezni: forrón, izgalmasan, egy őrült szerelemben.