Etikai eljárás indult a „fekete ruhás” szakápolóként megismert Sándor Mária ellen. Az egészségügyi dolgozók emblematikus figurájává vált szakápoló nem félt kimondani az igazságot a magyar egészségügy helyzetéről: nem félt beszélni az elmaradt túlórapénzekről és a tarthatatlan munkakörülményekről.
Az Orbán-kormány szemében márpedig nem létezik nagyobb bűn az igazság kimondásánál, ezért Sándor Márián akar példát statuálni: aki nem hajlandó rabszolgaként befogott szájjal gürcölni, azt a hatalom megbünteti, kirúgja, lejáratja és ellehetetleníti. Az etikai eljárás szövegéből kiderül, hogy Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere – református lelkész! – kezdeményezte az igazság kimondásáért járó kormányzati karaktergyilkosságot, ami a magukért kiálló egészségügyi dolgozók szimbólumának megbüntetését célozza.
A Demokratikus Koalíció szerint a Sándor Mária elleni etikai eljárás az Orbán-kormány arroganciájának eddigi legaljasabb húzása. A DK figyelmezteti a kormányt: ha minden egészségügyi dolgozó ellen eljárást indít az igazság kimondásáért, akkor Balog Zoltán miniszter és Zombor Gábor államtitkár ketten kevesek lesznek az egészségügyi rendszer életben tartásához.
A DK elvárja a Magyarországi Református Egyháztól, hogy indítson etikai vizsgálatot Balog Zoltán ellen, mivel lelkészként közösséget vállalt az igazság kimondását büntető arrogáns és erőszakos hatalommal.
László Imre
A DK egészségügyi kabinetjének vezetője