A kormány bejelentette, hogy a megvette a GE-től a Budapest Bank 100 százalékát, és már alá is írták a szerződést. Egy kormányhatározat „legfeljebb 700 millió USD”-s vételi árról számol be, amely ha teljesült, 100 milliárd forinttal is többet fizethettek az adófizetők a Budapest Bankért a valós értékénél.
A kormány unortodox gazdaságpolitikájának alappillére, hogy az állam mindenért többet fizet a valós értékénél, komoly károkat okozva ezzel a közös vagyonnak.
Így történhetett ez az MKB és a Budapest Bank megvásárlásánál is, ahol a Figyelő szerint összesen akár 240 milliárd forintot is elpazarolhatott az állam. A korrupt kormány persze nem csak a bankvásárlásoknál szórhatta felelőtlenül az adófizetők pénzét, hanem az MVM által megvásárolt E-ON gáztározóknál is: az atlatszo.hu által peres úton megszerzett dokumentumok szerint egy olyan tartósan veszteséges üzletért fizethettek 460 milliárd forintot, mely nem csak, hogy ennek a töredékét érheti, még további kiadásokat is termel.
A Demokratikus Koalíció elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány folyamatosan titkolja a vételárakat, miközben sorra az derül ki a vásárlásairól, hogy azokon komoly mértékben pazarolhatta a közpénzt. A Demokratikus Koalíció kikéri a vásárlásokat megelőző értékbecsléseket a kormánytól, hogy kiderüljön: mennyit veszítettek az adófizetők az Orbán-kormány vásárlásain.
Molnár Csaba
Ügyvezető alelnök DK