Hat napon keresztül gyalogolnak a megyében, a célállomás Miskolc. A nyomor, a kilátástalanság ellen menetelnek.
Elindult hétfőn az ország több településéről, köztük a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kazincbarcikáról „az emberi méltóság menete”. A menetek – melyeket a Közmunkások Szakszervezete szervez – célállomása megyénként mindig a megyeszékhely, így Borsod-Abaúj-Zemplén megye esetében Miskolc.
Az MSZP 2012 és 2013 februárjában két, a sajtó által éhségmenetként emlegetett akcióhoz nyújtott szervezési, logisztikai segítséget azért, hogy ezzel is felhívják az ország figyelmét arra a kilátástalanságra és nyomorra, ami ma Magyarországon kialakult.
Ezeknek a meneteknek is köszönhető, hogy ma már egyre többen tudnak – mint ahogyan a mostani, emberi méltóság menetét szervező Közmunkások Szakszervezete fogalmaz – „a pestisként terjedő szegénységről, amelynek az Orbán-kormány az okozója.”
Szerintük jól látszik, hová vezetett a Fidesz-KDNP kormányzása: a lecsúszás, a kilátástalanság, az elszegényedés tömegesen szedi az áldozatait Északon, Keleten, Nyugaton és Délen.
„Több mint 4 millió magyar honfitársunk él a létminimum alatt, és csaknem 1,5 millióan tengődnek szegénységben, nyomorban. Ám a legborzasztóbb mégis az, hogy időről időre 500 ezer gyermek éhezik hazánkban. Ezt a helyzet számunkra teljességgel elfogadhatatlan! Ezért tiltakozunk!” – közölték hétfőn Kazincbarcikán, a borsodi menet indulásakor.
A barcikai sajtótájékoztatón részt vett, s a menettel el is indult Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő, Nyakó István, a Közmunkások Szakszervezetének társelnöke és Vécsi István, Ricse polgármestere, a szakszervezet másik társelnöke is.
A menetek február 14-én érnek a megyeszékhelyekre, ahol tüntetésre hívnak mindenkit a kormányhivatalok elé.
Forrás:északonline