Az Állami Számvevőszék közleménye szerint ellenőrizték az egyes egyensúlyjavító intézkedéseket és azok hatásait a költségvetés végrehajtására. Az ÁSZ megállapítása szerint a 2007 és 2013 között hozott intézkedések növekvő mértékben járultak hozzá a költségvetési egyensúly javításához. A jelentés tehát arról tanúskodik, hogy a Fidesz „elmúltnyolcév”-ezése csak a hatalom megszerzésére irányuló hazug politikai hisztériakeltés volt.
Orbán Viktor maffiapártjának hazugsághadjáratában fontos elem volt, hogy minden felszólalásban, óriásplakáton vagy sajtótermékben azt állította, hogy a 2010 előtti kormányok „tönkretették az országot”. A Fidesz hazugságkampánya alól a sokadik gazdasági mutató rántja ki a ténybeli alapot, arról árulkodván, hogy a Gyurcsány-kormány még a gazdasági világválság évei alatt is képes volt Magyarország felelősségteljes és gazdaságilag is előremutató kormányzására.
A Demokratikus Koalíció szerint a magyar emberek éveken át tartó tudatos megtévesztése és az ország állapotáról szóló folyamatos hazugságkampány megengedhetetlen bűn a többszörösen átvert magyar közvélemény szemében. A DK szerint Orbán Viktor hiába folytatja évek óta az ellenségkép- és bűnbakkeresést, ha közben alkalmatlan az ország felelős kormányzására, mert inkább a hozzá közel állók zsebeinek megtömésével és a korrupció kormányzati szinten történő kiépítésével foglalkozik.