Mint ismert, a különadók kormánya útdíjat vetett ki az autópályák városokat elkerülő szakaszaira is. A különadó minden magyar autóst keményen sújt, azonban vannak olyan társadalmi csoportok, akiket az átlagosnál is jobban: ilyenek a mozgásukban korlátozottak is. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége figyelemfelhívásban számolt be arról, hogy miként okoz élhetetlen körülményeket az útdíj a mozgáskorlátozottak számára.
Az évről évre – idén 5 milliárd forinttal – kevesebb támogatásban részesülő mozgáskorlátozottak ugyanazokkal a feltételekkel használhatják a fizetős útszakaszokat, mint egészséges társaik. Számukra azonban nem választás kérdése, hogy az elkerülő szakaszok mentén lévő bevásárlóközpontokban vásároljanak, hiszen a “gonosz multik” többet tettek az akadálymentesítésért, mint a többi kereskedelmi egység és a kormány együttvéve. A korrupt kormány gátlástalan pénzbehajtása megint azoknak fáj a legjobban, akik a legvédtelenebbek a hatalommal szemben.
A Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza az útdíjat! A DK figyelmezteti az Orbán-kormányt: ha továbbra is semmibe veszi állampolgárai érdekeit, akkor az emberek a boltok vasárnapi zárvatartásáról szóló népszavazáson fognak megálljt parancsolni az önkényes kormányzásnak. A DK szerint a népszavazás az egyetlen alkotmányos eszköz a maffiakormány káros ténykedésének a megállítására.