Sajtóhírek szerint a miniszterelnök barátja, a gázszerelőből lett milliárdos Mészáros Lőrinc új vagyonnyilatkozatot tett közzé Felcsút önkormányzatának hivatalos honlapján. Az új dokumentum tanúsága szerint a polgármester takarékbetétje 400 millióról 700 millióra gyarapodott. A június óta történt közel 300 millió forintos vagyongyarapodás részletei még nem ismertek, ugyanis Mészáros nem tüntetett föl új osztalékbevételeket.
Orbán gyerekkori barátjának -több mint gyanús- meggazdagodásával számtalanszor foglalkozott már a DK. Tucatnyi közleményben és sajtótájékoztatón próbáltuk felhívni az emberek és a sajtó figyelmét a kormány körül mindent átszövő korrupcióra, a DK elnöke Gyurcsány Ferenc pedig személyesen készített dokumentumfilmet Orbánról a „keresztapáról” és birodalmáról.
Orbán napjai meg vannak számlálva.
Jól látható és üdvözlendő fejlemény, hogy a civil társadalom immunrendszere feléledt, természetes védekező reflexei pedig beindultak, melynek eredményeként emberek tízezrei vonultak és vonulnak utcára nemet mondva a megalázó hazugságok sokaságára és a lekezelő, pökhendi hatalmi arroganciára.
A legnagyobb esők a leglyukasabb házra zúdulnak.
A Demokratikus Koalíció ahogy eddig is, úgy ezután is a kormányzati szintre emelt korrupció és szabad rablás legádázabb ellensége lesz, valamint figyelmeztet, hogy kormányra kerülése esetén kivizsgálja az összes gyanús esetet és felelősségre von minden közvagyonnal hazardírozó bűnözőt.