Miközben a Fidesz és az MSZP demokráciát játszik a választóknak, addig a Miskolc sorsát valóban meghatározó döntéseket a Miskolc Holding zárt ajtói mögött hozzák meg évek óta úgy, hogy arról a lakosság szinte semmit nem tudhat meg, mondta hétfői sajtótájékoztatóján Jakab Péter.
A Jobbik polgármesterjelöltje emlékeztetett: a 20 milliárdos vagyonnal gazdálkodó Miskolc Holding ellenőrzését még a szocialisták vették ki a közgyűlés kezéből, ezen pedig a Fidesz sem változtatott, olyannyira, hogy a vagyonkezelő beszámoltatására vonatkozó jobbikos javaslatot Kriza Ákosék rendre leszavazták az elmúlt években. Úgy tűnik nekik is jobb a választóktól elbújva, zárt ajtók mögött dönteni milliárdok sorsáról, húzta alá Jakab. A polgármesterjelölt szerint mára a holdingban olyan hatalmi koncentráció alakult ki, hogy fel kell tenni a kérdést, ki irányítja valójában a várost: a polgárok által közvetlenül választott képviselőkből álló közgyűlés, vagy a holding vezető tisztségviselői, azaz a Fideszhez, korábban pedig a szocialistákhoz kötődő gazdasági érdekcsoportok.
Jakab Péter hangsúlyozta: az ősszel felálló új városvezetés egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy a holding tevékenységének átláthatóságot és a legszélesebb nyilvánosságot biztosítsa. Ennek részeként a Jobbik helyre fogja állítani a közgyűlés ellenőrzési és beszámoltatási jogkörét a vagyonkezelő felett, átláthatóvá fogja tenni a döntési folyamatokat a lakosság számára is, illetve új célokat fog kijelölni. Jakab Péter elvárásként fogalmazná meg a Miskolc Holdinggal szemben, hogy juttassa pótlólagos forrásokhoz a költségvetést, vagyis a vagyonkezelő gazdálkodása ne párt közeli érdekcsoportokat gyarapítson, hanem a város vagyonát növelje.
—
Jakab Péter
Jobbik B.-A.-Z. megyei és miskolci alelnöke,