A szabad sajtóért demonstráltak civilek Budapesten, a Kossuth téren, majd átvonultak a Magyar Telekom Krisztina körúti székházához. Ferencz Gábor, az Átlátszó blog munkatársa a Kettős Mérce blog által szervezett demonstráción, a Kossuth téren azt mondta: a média bekebelezése folyamatosan zajlott, egyre kevesebb a kormánytól független „hang”, most pedig sorra kerülnek azok, akikre eddig „nem volt idő”, akik eddig nem értettek a szóból. Hozzátette: ezzel nincs vége, addig nem fog a hatalom megnyugodni, amíg nem szerzi meg a teljes kontrollt.
Utalva Gyurcsány Ferenc 2007-es beszédére, amikor azt mondta, lehet tüntetni, majd megunják és hazamennek, Ferenczi Gábor hangsúlyozta: minden miniszterelnök ugyanezt gondolja.
„Lehet oknyomozni, lehet sajtót csinálni, majd megunják és hazamennek. (…) Mi a magyar sajtó vagyunk, tesszük, amit tennünk kell” – mondta.
A Kossuth térről a demonstrálók a Lánchídon és az alagúton keresztül a Magyar Telekom Krisztina körúti épülete elé vonultak, a tömeg az alagút egyik végétől a másikig ért, közben többször azt skandálták: „Szabad ország, szabad média”, „Nem kell Orbán, nem kell Lázár, magyar népnek nem kell császár”.
A Krisztina körúton Schönberger Ádám aktivista hangsúlyozta: Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel „érdemes jóban lenni”, mert a Magyar Telekommal is elbocsáttatta az Origo hírportál főszerkesztőjét.
Elmondása szerint a Telekom akkor nem fog engedni a kormánynak, ha a fogyasztók nyomást gyakorolnak a cégre, ezért arra kérte hallgatóságát, hogy mondják le előfizetéseiket. Ezen kívül a csak „kormánypropagandát” közlő médiumok bojkottját is szorgalmazta.
Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!